promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Minden egyes nap szexelnie kellett a férjével, kemény éven van túl egy nő
Borítókép:  Profimedia (Képünk csak illusztráció!)
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Önként vállalta, és óriási átalakuláson ment keresztül miatta.​

A szex hozzátartozik a házasélethez, ám az nemcsak örömforrás, de konfliktusok okozója is lehet. Nemrég az amerikai Brittany Gibbons beszámolt egy érdekes kísérletükről, amelyet a férjével még 2016-ban hajtottak végre.

Az aktus iránti vágy sűrűsége egyénenként eltérő, de általánosságban elmondható, hogy a férfiak gyakrabban, a nők pedig ritkábban igénylik a hancúrozást. Ha heti kétszer összejön a lepedőcsata, azzal már mindkét fél elégedett szokott lenni.

Na de hetente 7-szer, sőt évi 365-ször? Ez már mindenképpen túlzás, az író-blogger Brittany számára azonban kétségkívül kiváló témaforrást jelentett, hiszen bevállalták ezt a kihívást. Természetesen új dolgokat is felfedeztek magukról és egymásról, egy ilyen eszement kísérlet rengeteg tapasztalattal jár.

A hölgy szerint a menetrend szerinti (általában) éjszakai aktusok nem tették válásbiztossá a házasságát, de az önbizalmát mindenképpen megnövelték. Az volt az alapvető problémája, hogy a harmadik gyerekszülés után már nem szívesen nézett bele a tükörbe, és el tudta képzelni, mi a véleménye a férjének a testéről.

„Szex alatt lekapcsoltam a lámpát, a hasamat és a cickóimat pedig kombiné alatt rejtegettem. Aktus után pedig megvártam, amíg a férjem elhagyja a hálószobát, és csak utána mertem zuhanyozni, majd visszasurranni átöltözni”

– emlékezett vissza a kétségkívül kiábrándító kezdőpontra. Brittany aztán beszélt az egyik barátjával, és az ő biztatására vágtak bele a 365 napos kalandba. A férj persze lelkesen fogadta az ötletet, bár neki addig sem volt kifogása a felesége megjelenésével szemben. A tervet majdnem 100%-osan teljesítették, csupán néhány utazás, illetve influenzás megbetegedés alatt maradtak el az intim együttlétek.

„A kezdet nehéznek bizonyult, mert néha olyan fáradt voltam, hogy azt sem akartam, hogy hozzám érjenek. De ahogy teltek a hónapok, úgy vártam egyre nagyobb örömmel az alkalmakat. Romantikusabbá váltunk, munka előtt hosszabban csókoltuk meg egymást, a kapcsolatunk erősebb lett”

– mesélte a feleség, aki az év utolsó részében már kifejezetten élvezte, ha meztelenül sétálgathat a férje előtt a lakásban. Aki hasonló próbára vágyna, annak a szakértők azt javasolják, hogy előbb kisebb léptékben vágjanak bele, például egy hónapra – a férj biztosan annak is nagyon örülni fog.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás