Óriási politikai és történelmi hullámokat vet Panyi Szabolcs oknyomozó újságíró legújabb leleplezése: közzétette Németh Miklósnak, a rendszerváltás előtti utolsó magyar miniszterelnöknek a hivatalos feljegyzését. Ebben a volt kormányfő részletesen leírja, hogy közvetlenül az 1990-es szabad választások előtt a saját szemével látott három, Orbán Viktornak tulajdonított, kézzel írt és aláírt állambiztonsági jelentést.
A Gyűjtőfogháztól a titkos katonai jelentésekig
Németh Miklós feljegyzése szerint a találkozóra 1990 márciusában került sor, ahol Kárpáti Ferenc akkori honvédelmi miniszter és Kovács János vezérőrnagy mutatta meg neki a dokumentumokat.
A volt miniszterelnök emlékei szerint az iratok Orbán zalaegerszegi sorkatonai szolgálatának idejéből származtak:
-
A katonatársak viselkedésére és politikai megnyilvánulásaira vonatkoztak.
-
Személyes, vallási és szexuális irányultságra vonatkozó megfigyeléseket tartalmaztak.
Németh Miklós ugyanakkor hangsúlyozta: „Az ügynöki jelentés szerzőjének személyét, a kézírás és az aláírás valódiságát nem állt módomban ellenőrizni (bár Orbán Viktor kézírását és aláírását felismerni véltem).” A feljegyzést és egyéb dokumentumait Németh az ősz folyamán adta át az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának (ÁBTL).

„Igazi hazafiak!” - Orbán Balázs hazafiakat látott a Mussolinit éltető Fradi-ultrákban
Olvass tovább...
Hová tűntek a megdönthetetlen bizonyítékok?
A feljegyzésből kiderül, hogy Németh Miklós 2013-ban rákérdezett Kárpáti Ferencnél az iratok sorsára. Az egykori honvédelmi miniszter azt válaszolta, hogy a papírok Stefán Gézához, a Katonai Biztonsági Hivatal (KBH) későbbi főigazgatójához kerültek.
Panyi Szabolcs információi szerint:
-
A KGB-nél kiképzett Stefán tábornok kiterjedt titkos iratgyűjteményt őrzött a rendszerváltás utáni politikai elitről.
-
Stefán 2009-ben bekövetkezett halála után a páncélszekrényéből nyomtalanul eltűntek az iratok, és azóta sem kerültek elő.

Új fordulat az ügynökbotrányban, Péterfalviék vizsgálatot indítanak
Olvass tovább...
Orbán Viktor és a Fidesz visszavág: „Szemenszedett hazugság”
Orbán Viktor miniszterelnök még az aktakereső élesítése előtt reakcióként korabeli dokumentumokat osztott meg a közösségi oldalán. A kormányfő elismerte, hogy sorkatonaként megpróbálták beszervezni, de ezt határozottan visszautasította, aminek következtében őt és feleségét állandó megfigyelés alá helyezték, lakásukba lehallgatót szereltek és besúgókat állítottak rájuk.
A Fidesz közleményben minősítette szemenszedett hazugságnak a vádakat, megjegyezve, hogy a rendszerváltás utáni nemzetbiztonsági átvilágítások semmilyen terhelő adatot nem találtak Orbánról.
Ungváry Krisztián történész szintén forráskritikával illette a feljegyzést: kiemelte, hogy semmilyen tárgyi bizonyíték nincs az állításokra, a megmaradt hiteles iratok célszemélyként kezelik Orbánt, ráadásul az állambiztonsági gyakorlatnak sem felelt meg, hogy valaki kézzel írt, aláírt jelentéseket adjon le.

