Tóth Gabi megint nem tudta, mikor kellett volna csendben maradnia

Lassan kezdjük megszokni, hogy Tóth Gabinak mindenre van valami története, amit teljes szívvel hangosan ki is mond. Kicsit hasonlít Bíró Beára, legalábbis a tekintetben, hogy egyikük sem tudja, mikor kell csendben maradni és mindkettőjüknél megtalálható egy kis önzőség a ki-ha-én-nem attitűddel, ami levezethető a túlságosan nagy megfelelési kényszerre.

Csak az a baj, és ez Gabinál már-már visszatérő hiba, hogy hiába lenne jó az, amiről beszélni szeretne, hiába lenne a mondandója fontos, ha benyög egy oda nem illő kifejezést és azzal elrontja az egészet. Ismét tőle hangos a média, mégpedig a legfrissebben feltöltött Instagram-bejegyzése miatt, amiben az SOS Gyermekfalvak Alapítványára hívja fel a figyelmet.

És idáig volt a pozitívum, mert a Sztárban sztár leszek! zsűriasszonya azzal a személyes példával vezette fel az Alapítványt, hogy a saját Pestre költözését, illetve beilleszkedését az állami gondozásban élő gyerekekhez hasonlította.

„16 évesen, gyakorlatilag gyerekként kerültem Tapolcáról a fővárosba. Egy olyan, számomra ismeretlen világ várt, ahol idegennek éreztem magam. Kívülállónak. Vidéki lányként tájszólással beszéltem, ami miatt sokan gúnyoltak és lenéztek. Bár erős megfelelési kényszer működött bennem, egyetlen percre sem éreztem, hogy befogadtak volna"

– kezdi el a kép alatti monológjában, és ha eddig írta volna, még azt mondaná az ember, hogy oké, rendben van. De nem.

„Azt hiszem, hasonló érzésekkel, társadalmi előítéletekkel találkoznak, mint annak idején én is. Pedig senki nem tehet arról, hogy honnan jött, hogy milyen súlyokat, nehézségeket cipel"

– folytatja Gabi őszintén, vagy legalábbis annak tűnik, és azt hiszem ez a legrosszabb: az, hogy komolyan gondolja a hasonlatát. Gabi, a te saját befogadásod nem ott kezdődik, hogy honnan jöttél, mert Tapolca nem a világ vége, és nem, nem vagy ezekkel a gyermekekkel egy lapon.

Az, hogy hogyan állnak hozzád, attól is függ, hogy te hogyan állsz a többi emberhez: a kiközösítés nemcsak azért keletkezik, mert egyszerűen másképpen beszélsz, mint a többiek, és ha erről beszéltél volna, mindenki igazat is adott volna neked, hogy végre egy fontos téma. Csak a hasonlatokat hagyd másra, kérlek.

Én csak arra lennék kíváncsi, hogy ilyenkor Krausz Gábor, a férje hol van, és mit szól a felesége hasonló gondolataihoz?