promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
A Nyerő Párosban úgy mennek a káromkodások a párok között, mint a közértben a tej és a kenyér a kosarainkba
Borítókép:  RTL Klub play
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Alkalomadtán Bíró Beától még a saját párja is kiakad.

Érdemes megfigyelni egyébként pszichológiai szemmel is a Nyerő Párost, vagyis szerintem valamilyen szinten csakígy, ha az ember nem akarja az első öt perc után már kidobni a tévéjét. Vagy a laptopját, attól függ, hogy hol nézi, illetve hol bukkan bele a celebek versenyébe. 

Az evidens és teljesen normális, hogy ahány párkapcsolat, annyi szokás. Az RTL feltett egy legújabb részletet a celeb-villából, amiben Young B párosa beszélget Törőcsik Danival és a párjával, illetve Zdroba Patrikkal és barátnőjével. Igazából, mint az lenni szokott, a tetoválóművész-, és ex Éjjel-Nappal Budapest sztárjának a barátnője, Bea kezdte el a társalgást azzal, hogy elkezdte mesélni, mennyire megdöbbentette a múltkori beszélgetésnél, hogy Bence, Hódi férje nem nézett végig a szemébe.

„Ez mondjuk mindent megmagyaráz"

- reagált Beára Béci, miszerint az ember akkor válik hitelessé és őszintévé, ha a másik szemébe tud nézni. Törőcsik erre kifejtette, hogy neki aztán mindegy, hiszen mindenki úgy játszik, ahogy akar, de néha az emberek eszközei az, ami zavarja és hogy Bence is össze-visszabeszél, látszik rajta, hogy szégyelli is magát.

Ezelőtt jelent meg, Béci barátnője egy tál étellel együtt, és bár rögvest elkezdték egymás vérét szívni, főleg az ex-Való Világos, hogy „na bezzeg, amikor ő kérdezi a lányt éhes-e, akkor azt mondja, hogy nem", mégis érződött köztük az a fajta tisztelet és szeretetből való csipkelődés, ami néha a Törőcsik - Bíró családból hiányzik.

Minden kapcsolat dinamikája más és más, persze, és csak a benne lévő felek tudják, hogy mi az éppen jó nekik, de lehet érezni külsőszemmel is azt, amikor már sok. Nem mindegy, hogyan és milyen hangsúllyal és érzettel szólsz vissza a másiknak, amikor éppen rád jön a tízperc vagy nem érzed jól magad az adott helyen, ahol éppen vagy. Nem a kommunikáció a probléma, hanem a módja, ahogyan néhanap kifejezzük magunkat azzal, aki fontos nekünk.

Mert az említett csapat beszélgetésnél már a végén mindenki egymás szavába vágott, s amikor Bea vágott Dani szavába, ő már annyira felpaprikázta magát, hogy felállt és bement a saját szobájába. Pár perccel később Bea utána ment, és szólt neki, hogy lehet, hogy ő tudja, miért hagyta ott a társaságot, de a többiek nem értették, mire a tetoválóművész csak annyit reagált erre, hogy le se sz*rja, hogy ment át a többieknek a viselkedése.

Egyébként csak nekem tűnik fel, hogy bár a lány tudja milyen a párja, magasról tesz arra, hogy figyelembe vegye és csak azért is úgy viselkedik, amiről amúgy tudja, hogy Daninál ki fogja verni a biztosítékot? Mintha direkt akarná olykor prokovokálni. Tipikus női logika, nem? Ha tudsz valamit és mégis megcsinálod, akkor utána miért akadsz ki, ha kiakadnak rád?

„Nem tudom elviselni azt a tahóságot, hogy amikor valaki beszél és nullának nézik. Büdős tahóság"

- kezdte Dani, mire Bea már leállította azzal, hogy ha másra azt mondja, hogy büdős tahó, akkor jelenleg most rá is érti és ilyet ne mondjon rá, mert ő nem az. Amikor erre Dani kicsit szarkasztikusan megkérdezte, hogy rá nem, de mindenki másra mondhatja, hogy tahók, akkor Bea teljesen magától értetődően azt felelte, hogy így van. Alapból arról a lányról van szó, aki a Nyerő Páros elején azt állította, hogy őt azért nem bírják a lányok, mert féltékenyek rá, hiszen intelligens és nagyon is jól néz ki.

„Akkor szólok bele a mondokádba, amikor akarok, és te is az enyémbe. Én nem vagyok büdős tahó"

- emelte fel a hangját már erősebben Bea, majd a kamerák előtt a privát helyiségben összegezte a helyzetet, hogy szerinte pont ez a lényeg a kapcsolatuknak, hogy amikor a másik az mondja, hogy általánosságban értette a szavait, amit például az egyikük jobban felvesz, mint kéne, akkor onnantól kezdve képesek elengedni a kialakult helyzetet és kibékülni egymással.

Van egy sandagyanúm, hogy ez csak akkor és addig működik nála, amíg a férfi enyhül meg és ő kezdi el a kiengesztelést a lány irányába...

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás