promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Vadító ruhát vett fel Tóth Andi, aki a párjával nagyon elengedte magát
Borítókép:  Profimedia
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Ez volt a hétvége fénypontja Tóth Andi és Marics Peti számára.

Tóth Andi mindig hangoztatja, hogy nem igazán lehet mögé látni, és sokan csak a felszínt kapargatják, ha meg akarják őt ismerni. Persze az is benne van a pakliban, hogy kevés embert enged közel magához, aminek meg is van az oka.

Kimondhatjuk, hogy Magyarország egyik legmegosztóbb énekesnője, akit már nem igazán lehet sarokba szorítani azzal, ha kritizálják. Ő is oda szokott szúrni az embereknek, és van, hogy Andi is megkapja a magáét a kommentelőktől.

Az előadó jelenleg 23 éves, és az tényleg igaz, hogy elég hamar kezdődött el a felnőttkora. Sokáig a legtöbb rajongója azért szurkolt, hogy jöjjön össze Andrei Mangrával. Tóth Andi és az egykori táncpartnere még rá is tett egy lapáttal, hogy húzzák mindenkinek az agyát, de az elején kijelentették, hogy csak barátok.

Pletykás kommentelők már összehozták néhány celebbel Tóth Andit, de végül nagyot robbant a hír, hogy ő Marics Peti mellett tette le a voksát. Akkor egy ágyban csókolózós videóval vállalták fel a kapcsolatukat a közösségi oldalaikon, és a középsőujjukat felmutatva üzentek a kritikus hangoknak.

A sztárpár továbbra is jól megvan egymással, ráadásul igazán ki tudták kapcsolni az agyukat, mivel egy esküvőn vettek részt. Az énekesnő a lagzira természetesen Marics Petit is elvitte magával.

Tóth Andi több képet is feltöltött az Instagram-oldalára, szóval ne felejtsetek el lapozni. Innen is látszik, hogy az előadó két vadító ruhát is felvette az eseményre, aztán a párjával élte ki magát a táncparketten.

Marics Peti és Tóth Andi eddig ügyesen védik a kapcsolatukat, de ami legfontosabb, nagyon boldogok együtt.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás