Bud Spencer ritkán látható lányunokája egy igazi bombázó, aki 26 évesen lett anyuka

Bud Spencernek komoly rajongótábora van Magyarországon, akik szinte mindent tudnak a világ legjószívűbb pofonosztójáról. A Carlo Pedersoli néven született színész lánya, Cristiana annak idején két unokával ajándékozta meg édesapját: fia, Nicolo 1991-ben, lánya, Sofia pedig 1995-ben született meg.

Azóta eltelt több, mint 20 év, és mindkét unokából felnőtt ember lett. Cristiana Pedersoli Apám, Piedone című könyvében olvasható egy bevezető, ami tulajdonképpen egy levél, amit a 2016-ban elhunyt apjának írt; ott így jellemezte az akkor 24 éves Sofiát.

„Lányunokád, Sofia immár igazi nő, és ahogy te mondtad, szép és titokzatos még mindig. Tőled örökölte azt a belső mélységet, amely érzékennyé, erőssé, ugyanakkor törékennyé is teszi a szívet, közben pedig igazi harcos is, nem ismer kompromisszumot, és büszkén küzd azért, amiben hisz. Tőled van az elképesztő memóriája is, ami értékes adottság”

Sofia Pedersoli idén októberben tölti be a 27. életévét, aki immár fiatal édesanyaként Bud Spencer dédunokáját nevelgeti. A kisfiú 2022. januárjában jött a világra. Sajnos a színész már nem élhette meg, hogy magához ölelje dédunokáját, de biztos így is büszkén figyeli őt valahonnan.

Sofia Pedersoli egy rendkívüli külsővel megáldott nő, akiről az édesanyja többször is posztolt már képet a saját közösségi oldalán. Bud Spencer ritkán látható lányunokája ezekkel a sorokkal emlékezett meg nagyapjáról az Apám, Piedone című kötetben:

„Önök mindannyian nagyapám kivételes, különleges oldalát ismerik, az atlétáét, a bajnokét, a színészét, én pedig egy-egy egyszerű simogatást, örömteli mosolyt őrzök magamban tőle. Mélyen ülő szeme volt, világos, mint az enyém, és a lélek mélyéig hatolt, nem azért, hogy kérdőre vonjon, és ítélkezzen, hanem, hogy derűt sugározzon, olyan erősen, amilyen erős volt a keze. Én a titokzatos voltam számára. Mindig azt mondta, hogy akárhányszor mélyen a szemembe néz, minden alkalommal a béke tengerében úszik, mert béke van a szememben, és én boldog voltam, hogy ugyanazt a felindulást élte át ilyenkor, mint amit én, ha az ő szemét fürkésztem. (...) Az emlékezés hatására ugyanazok az érzelmek indulnak el bennem, mint akkor, és gyakran, ha el akarom űzni a rosszkedvemet és a negatív gondolataimat, megkeresem a lelkem mélyén azokat az apró, boldogságot adó mozdulatokat és a tekintetét, amely álmodozásra késztetett”