promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Elképesztően pikáns fotókért és videókért fizetett egy katona a két kolléganőjének

Elképesztően pikáns fotókért és videókért fizetett egy katona a két kolléganőjének

Borítókép:  Profimedia
Színes
Kategória fejléc
Promotions

A bíróság szerint ritka aljas és szemérmetlen tett volt.

Sokat unatkozhatott a brit hadseregben töltött – és végül rövidre sikerült – szolgálata alatt az a fiatal férfi, aki két kolléganőjét különös kéréssel környékezte meg. Szexfotókat és videókat kért tőlük, amiket (talán a saját maga legnagyobb meglepetésére is) megkapott.

Persze, ebben szerepet játszhatott az is, hogy a 22 éves, Thomas nevű közlegény összesen 585 fontot (mintegy 270 ezer forintot) ajánlott fel a pikáns fotókért, illetve olyan videóhívásokért, amelyekben a hölgyek nem viselnek semmit. Ez „aljas és szemérmetlen” tett volt a bíróság megfogalmazása szerint.

A problémát igazából az jelentette, hogy Thomas idővel visszakérte a pénzét, és zsarolni kezdte a nőket. A nyomaték kedvéért az egyik nagynénjének elküldött egy képkockát abból a videóból, amelyen a hölgy éppen orális szexben részesíti a barátját.

Az Oxford közelében állomásozó katona a bíróság szerint zsákmányként bánt az áldozatokkal, és azzal fenyegette meg őket, hogy a kompromittáló felvételek a közösségi médiában is meg fognak jelenni.

A hadsereg kötelékéből azóta eltávolított katona az egyik nőnek 125 fontot fizetett a Snapchaten küldött fotókért, és 400-at a szexvideóért. Amikor szemtelen módon visszakérte a pénzt, az áldozat vonakodott fizetni. 70 fontot ugyan visszautalt a zsarolónak, ám az így is elküldte az említett pikáns képkockát az áldozat nagynénjének.

A másik nő csupán 60 fontot kapott azért, hogy bugyis fotót küldjön magáról, illetve egy bikinis videós bejelentkezésért. A rafinált katona azonban rögzítette a műsort, és természetesen a nyilvánosságra hozatalával fenyegetőzött, ha nem kapja vissza a pénzt. A férfi a tettéhez képest még olcsón megúszta, hiszen 8 hónapi börtönbüntetésre ítélték, amelynek a végrehajtását 2 évre felfüggesztették.

18+
Ezen az oldalon
felnőtt tartalom
található!
Ha azt szeretnéd, hogy a számítógépedről kiskorú ne férhessen hozzá efféle tartalmakhoz, használj szűrőprogramot!
Elmúltál már 18 éves?