promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Politika

„Felszínes, alulinformált, nyolcadművelt hőbörgő” - Porig alázták Puzsér Róbertet, Hont András nem kímélte


„Felszínes, alulinformált, nyolcadművelt hőbörgő” - Porig alázták Puzsér Róbertet, Hont András nem kímélte
Borítókép:  Profimedia (archív)

Hont András azt is mondta Puzsér Róbertre, hogy hájtömeg.

Nemrég bejelentették, hogy Hont András az Index új vezérigazgatója, ezt a döntést pedig a visszajelzések alapján vegyesen fogadták az emberek. Puzsér Róbert is több ízben kritizálta őt, nemrég pedig egy videót is feltöltött, amiben többedmagával durván szétszedik az újságírót – ezt persze nem hagyta szó nélkül Hont András, keményen, személyeskedő módon ment neki Puzsér Róbertnek.

De tényleg: mi a francot csinálna ez a hájtömeg, ha én nem volnék? Mert, hogy érdemi mondanivalója nem volna, az is biztos. Csunderlik más tészta. Egyik könyvének köszönetnyilvánításában én szerepeltem, akkor éppen egyetértett velem. Ha nem ért egyet, akkor az erkölcsi romlás részemről. Aki bolsevik, az is marad. Az meg az én hibám, hogy ezzel nem szembesültem idejében.

Viszont akkor most elmondom, hogy min sikerült összebalhéznom Zsupérral úgy bő öt éve. A százhuszadik békítőtárgyaláson egyszer csak kifakadt belőle a következő: "ne javíts ki adásban, András, ne javíts ki". Közöltem, hogyha hülyeségeket beszél, kénytelen leszek. Következő héten már nem volt hajlandó egy műsorban szerepelni velem. Elmenekült. Megijedt, hogy kiderül: felszínes, alulinformált, nyolcadművelt hőbörgő. Semmi több

– írta a közösségi oldalán Hont András.

Íme Hont András posztja:

És íme a videó, ami miatt megszületett a poszt:

 

Ezt a cikket is ajánljuk: