promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Dwayne Johnsont keményen pofán vágták egy tortillával, és erről videó is készült
Borítókép:  Profimedia
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Dwayne Johnson és Kevin Hart is megcsinálták a tortilla kihívást, a végeredmény pedig egyszerre szórakoztató és félelmetes.

Talán nem túlzás azt állítani, hogy Dwayne Johnson jelenleg Hollywood egyik legelfoglaltabb embere, hiszen folyamatosan csinálja a filmeket, van egy televíziós sorozata is, több márkát egyenget és ahol lehet, ott van személyesen is, hogy népszerűsítsen valamit. Hatalmas talány, hogy csinálja ezt, az pedig egyenesen hihetetlen, hogy ilyen dolgos hétköznapok mellett még a családjára is marad ideje – nemrég például egy házzal ajándékozta meg az édesanyját, aki persze egyből elsírta magát:

Július 28-án kerül bemutatásra a magyar mozikban a DC Szuperállatok ligája című animációs film, aminek az eredeti verziójában Dwayne Johnson és Kevin Hart kölcsönzik a főszereplők hangját, és ez már a sokadik alkalom, hogy együtt dolgoznak. Az évek alatt jó barátság alakult ki közöttük, amibe természetesen az is bőven belefér, hogy egymást szívatják – most például egy elég különleges kihívással.

A DC Szuperállatok ligája népszerűsítése közben jött az ötlet, hogy Dwayne Johnson és Kevin Hart is csinálja meg a jelenleg nagyon népszerű tortilla kihívást, aminek az a lényege, hogy a játékosok vizet öntenek a szájukba, majd arcon csapják a másikat egy tortillával, és az veszít, akinek hamarabb kifröccsen a szájából a víz – nem éppen atomfizika, de legalább bizonyos szinten szórakoztató.

A két világsztár között kő-papír-olló döntötte el, hogy ki kezdje a tortilla csapást, a szerencsés pedig nem más volt, mint Kevin Hart, aki egy akkora taslit mért az étellel Dwayne Johnsonra, hogy még ő is meglepődött, majd a meglepetés rögtön félelmetes haraggá vált az izomkolosszus arcán – főleg azután, hogy ez megismétlődött, így ismét a nála jóval kisebb színésztársa csapta őt arcon a tortillával.

Végül Kevin Hart elnevette magát, így kifolyt a száján a víz, és ennek köszönhetően Dwayne Johnson győzött – sőt, még ő is megcsaphatta a barátját tortillával, és mondani sem kell, hogy ezek után kicsit sem volt kíméletes.

Itt lehet megnézni Dwayne Johnson és Kevin Hart rendkívül szórakoztató tortilla kihívását:

@therock You can tell @imkevinhart has been waiting to slap the sh*t out of me with no consequences This was fun - our #dcsuperpets is IN THEATERS July 29th! #tortillachallenge original sound - The Rock
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás