Hazugság lenne? - Gáspár Győző teljesen kiakadt az őt ért vádak miatt

Győzike végre reagált Gáspár Laci szavaira.
Gáspár Laci néhány hete az Összezárva Hajdú Péterrel című műsorban mesélt az unokaitestvéreihez fűződő viszonyáról. Akkor azt állította, hogy Gáspár Győző szülei nem segítettek nekik, amikor az apja beteg lett, és pénzre lett volna szükségük. Valamint a showmant tehetségtelennek nevezte, szerinte nem tud énekelni.
A műsor után szinte a teljes Gáspár család megszólalt az ügyben, Győzike azonban nem nyilatkozott. Most viszont ő is megszólalt a témában, és hazugnak nevezte Gáspár Lacit. Valamint hozzátette, hogy lehet, hogy nem tud úgy énekelni, mint ő, de sose cserélne vele a családja miatt.

Gáspár Laci Tóth Gabiról és Győzikéről is lerántotta a leplet - Tényleg ilyenek valójában?
Olvass tovább...
„Nálunk nem úgy van, hogy az egyik asszony itt ül, a másik asszony ott ül”
– mondta Győzike, aki nagyon kemény szavakkal illette Gáspár Lacit.
Úgy érezte, hogy meggyalázta a halott édesanyja emlékét, ezt pedig nem tudta szó nélkül hagyni. Azt elismerte, hogy nem voltak jó unokatestvérek, mert nem egy közegből jöttek, de szerinte a szüleire mindig számíthattak, és segítettek, amikor szükségük volt rá.
„Én egy egyszerű gyerek vagyok Salgótarjánból, van egy szép családom, nincs három feleségem, a gyerekek sincsenek szétszórva”
– tette hozzá kritizálva Gáspár Laci életmódját.

Az egész Gáspár család összefogott Gáspár Laci ellen? - Felháborodtak a szavain
Olvass tovább...
