promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Évekig próbálkoztak a babáért – aztán a csalfa férj teherbe ejtette a felesége nővérét
Borítókép:  Profimedia
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Az ügy családon belül maradt, de nagyon megviselte a megcsalt nőt.

Azt szokták mondani, hogy a nők két dologért hajlandók bármit elkövetni: azért, hogy teherbe essenek, illetve azért, hogy ne. Egy névtelenségbe burkolózó amerikai hölgy kétségkívül az első csoportba tartozott, de aztán súlyos csalódással kellett szembenéznie.

Nemcsak a babavállalása fulladt kudarcba, hanem a házassága is tönkrement. Férje ugyanis megcsalta őt a hiábavaló próbálkozások közepette, ráadásul a nő saját nővérével tette mindezt. Hab a tortán, hogy a csalfa pár utána gyermekáldásnak örülhetett.

Mindez akkor történt, amikor a házaspár válását még ki sem mondták. Az öt évvel ezelőtti eset mára oda fejlődött, hogy az alkalmi párocska hivatalosan is összekötötte életét, és boldogan nevelik kislányukat. A megcsalt exfeleséget azóta a szülei többször hívták közös családi ebédekre, ám a nő egyelőre képtelen túltenni magát az őt ért sérelmeken.

„Miután felfedeztem, hogy a férjemnek viszonya van a nővéremmel, hatalmas veszekedés kerekedett belőle. Aztán eldöntöttük, hogy mégis tovább folytatjuk, megpróbáljuk elfelejteni a kisiklást. De pár héttel később a nővérem bejelentette, hogy terhes, erre a férjem elvált tőlem, és vele kezdett új életet”

– mesélte a rútul átvert nő. Eleinte a szülei is ki voltak akadva a történtek miatt, ám a baba megszületése után megbékéltek a nővérrel. Karácsony táján az exfeleség szintén tett egy kísérletet a közeledésre, de ahogy rákukkantott nővére Facebook-oldalára, szó szerint hányni kezdett tőle.

„Több száz képet láttam róluk, ahogy vidám családként viselkednek. A férjem csókját a baba megszületése után, az első szülinapi partit, közös kirándulásokat”

– sorolta a megcsalt nő, akinél persze érthető, hogy a történtek miatt ennyire elzárkózóvá vált. Most azon gondolkodik, hogy terapeutához fog járni, és az ő segítségével próbálja túltenni magát a traumán.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás