promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Ne szépítsük: a legendás Beatles tagjai egyszer-kétszer közösen maszturbáltak
Borítókép:  Profimedia
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

A karrierjük során részt vettek orgián, de szerepelt édeshármas is az étlapjukon.

Az 1960-as években Beatles-őrület tombolt a világban. Négy gombafrizurás angol srác elképesztő zenei karriert csinált, bár ma már úgy gondolunk vissza rájuk, mint nagyanyáink kedvenceire, akik jól szabott öltönyökben muzsikálgatnak a színpadon.

Pedig a négy liverpooli fiú aligha volt különb a mostani huszonéveseknél, a pia, a drogok és a lányok bűvöletében zajlott az életük. Meglepően gátlástalanok voltak egymás társaságában is, mint azt némelyikük alkalmanként kikotyogta.

Nemrég például Paul McCartney osztott meg pikáns történeteket a legendás bandáról a GQ magazin számára. Az egyik sztori helyszíne John Lennon háza volt, ahol meghökkentő és megbotránkoztató esemény történt a srácokkal.

„Sokat ittunk és buliztunk, közben a székekben lazítottunk, amikor egyszerre kialudtak a fények. Valaki maszturbálni kezdett, erre aztán mindannyian nekiláttunk… De ebből nem kell nagy ügyet csinálni. Elég szaftosan hangzik, pedig csak ártalmatlan tréfa volt, nem sértettünk meg vele senkit”

– emlékezett vissza Paul McCartney. Aki azt is hozzátette, hogy nemcsak egyszeri bekattanásról volt szó, hiszen az eset legalább egyszer újra megtörtént. Akkor egymás neveit kiabálták, hogy bátorítsák a másikat, vagy éppen kizökkentsék a pillanat intimitásából.

Amikor pedig Las Vegasban turnéztak, a kísérőjük felvetette, hogy meghívhatnának néhány prostit is magukhoz. Paul McCartney állítólag rögtön kettőt is rendelt, és ez volt az a helyzet, amikor a legközelebb álltak egy orgiához, vagyis később némileg visszafogottabbá váltak.

John Lennonnal azért elfordult, hogy különösen dologra kérték fel, ő pedig belement a játékba. Egy hölggyel kellett lefeküdnie – de úgy, hogy közben a cseppet sem féltékeny férj mohó tekintettel figyelte a szerelmeskedésüket.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás