promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Erzsébet királynő titkos jelekkel üzen beszélgetés közben, és ezeket csak a személyzete érti
Borítókép:  Profimedia
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Az uralkodó diszkréten hozza a körülötte lévők tudomására, mihez lenne éppen kedve.

II. Erzsébet brit királynő az utóbbi évben már nem élt aktív társasági életet, az élemedett korával járó betegségek, illetve a koronavírus-járvány is megakadályozták ebben. A körülötte sürgölődő személyzet azonban folyamatosan érdekes történeteket oszt meg az uralkodó korábbi szokásaival kapcsolatban, legutóbb például az általa küldött titkos jelekről.

Egy királynőnek az idegenekkel, alattvalókkal folytatott beszélgetések során természetesen nem szabad az unalom vagy érdektelenség jeleit mutatni, de eltűrnie sem kell, ha egy diskurzus abba az irányba tart, hogy már csak rabolja az uralkodó kétségkívül értékes idejét.

Erzsébet ilyenkor szokott olyan jelekkel üzenni a segítőinek, amit csak azok értenek, a beszélgetőtárs viszont nem, vagyis nem áll fenn a sértődés veszélye. A királynő általában a retiküljét használja üzenetküldésre, „vészhelyzetben” azonban egy másik kiegészítőjét veszi igénybe.

A kézitáskájában ajakbalzsam, tükör, édesítőszer, mentolos cukorka és töltőtoll mindig található, és a retikülöket kizárólag a luxusholmikat gyártó Launer Londontól szerzi be – az idők során 200-nál is többet vásárolt már a jó nevű cégtől.

Ha Őfelsége öt percen belül be akarja fejezni az étkezést, akkor egyszerűen ráteszi az asztalra a táskáját. Ha trécselés közben a bal karjáról átveszi a jobb karjára, az azt jelenti, akkor tovább akar haladni. Ilyenkor a személyzet dolga, hogy diszkréten közbeavatkozzon.

„Felség, a Canterbury érsek szeretne önnel találkozni”

– érkeznek ilyenkor a hasonlóan fals közbeszólások, amiből természetesen a beszélgetőtársnak is értenie kell. Ha Erzsébet társalgás közben a földre helyezi a retiküljét, akkor azonnali „kimenekítést” kér a helyzetből. Amennyiben elfordítja a karikagyűrűjét, az szintén a beszélgetés gyors lezárása utal, és minél gyorsabban forgatja, annál sürgősebb számára a dolog.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás