promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Tom Holland és Zendaya csalás áldozata lett? – A közösen vásárolt házuk nem is létezik
Borítókép:  Profimedia
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Tom Holland még azóta is várja a lakás kulcsait, de nem érkeznek.

Zendaya és Tom Holland a Pókember 2017-es folytatása óta kerültek igazán közel egymáshoz. Tavaly júliusban pedig hivatalosan fel is vállalták a kapcsolatukat, amit a közös forgatásaikon a rendezők elleneztek. De hát persze mindannyian tudjuk: mindig a tiltott gyümölcs a legédesebb.

Azóta is boldog párkapcsolatban élnek együtt, ami sokak számára furcsa lehet elsőre, hiszen a legtöbb nő számára elképzelhetetlen egy nála jóval alacsonyabb férfivel összejönni. Náluk azonban nem így van, Tom pedig a következőképpen mesélt Zendayáról:

„Ő az egyik legszeretnivalóbb ember, akit valaha ismertem. Nagyon szeretem őt.”

 Az utóbbi időszakban még az a hír is járta, hogy már közös házat is vettek, ami igencsak meglepte Tom Hollandot egy beszélgetős műsorban, hiszen ő még csak nem is tudott erről. Elárulta, hogy sokan megkeresték telefonon a szóbeszéd hallatán, de sajnos senkit nem tudott fogadni az állítólagos dél-londoni házukban.

„Nem vettem új házat, de a hír hallatán meglepődtem és vártam, mikor kapom meg a kulcsokat”

mondta nevetve a Pókember sztárja. 

A színészt hamarosan egyébként egy Mundruczó Kornél által megrendezésre kerülő új sorozatban is láthatjuk, amelyet az Apple TV+ fog közvetíteni.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás