promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Kit hozna vissza az életbe Tom Holland és Chris Pratt?
Borítókép:  Rich Fury / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / AFP
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Aktuális volt a kérdés az Előre című animációs film miatt.

A két színész éppen népszerűsítő körúton van, mivel 2020. március 5-én debütál az Előre című animációs filmjük, aminek már megvolt a világpremierje. A két főhőst az eredeti, vagyis angol változatban a Marvel-univerzumból már jól ismert Chris Pratt és Tom Holland szólaltatja meg.

A középpontban egy elf testvérpár lesz, akik közül Ian kap a születésnapjára elhunyt édesapjától egy varázsbotot, na meg egy üzenetet, amiben az áll, hogy miképp kellene visszahoznia apját, aki egy teljes napig velük lehetne. Igen ám, de valami balul sül el, és csak két lábat kapnak. Innentől bele kell vágniuk egy nagyobb kalandba, hogy a test teljessé váljon.

Innen jött a kérdés, hogy ha visszahozhatnának valaki az életbe, akkor ki lenne az? Tom Holland az üknagyapját választotta, míg Chris Pratt az édesapját. Persze utóbbi nem bírta ki, hogy az szomorkás téma mellett ne humorizáljon kicsit.

„Édesapámat az előtt vesztettem el, hogy bemutatták A galaxis őrzőit. Szeretném, hogy lássa a filmet. Persze ha nem tetszene neki, akkor feltámasztanék egy ismert bűnözőt, hogy jól elpáholja. Közvetíteném Instagramon, hogy népszerű legyek. Ha nem tetszene neki A galaxis őrzői, akkor nyomás vissza apuka.”

- poénkodott kicsit morbidan Pratt, de hát ez is azt mutatja, hogy mennyit viccelődtek az édesapjával, és milyen jó volt köztük a viszony.

A színész megnyugodhat, szerintem tetszene az édesapjának A galaxis őrzői.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás