promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Gyászol Till Attila: „Egy korszak szűnik meg lassan, nagyon fájdalmas érzés”
Borítókép:  Profimedia
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Súlyos veszteség érte a magyar színházi és filmes szakmát, Tilla is elbúcsúzott.

Betegség következtében 63 éves korában elhunyt Breckl János, az ország egyik kiemelkedő jelmeztervezője, akit rengetegen kedveltek a szakmában. Munkáit olyan alkotásokban csodálhattuk meg, mint például az Üvegtigris 3., Post Mortem, Curtiz, A feltaláló, A Viszkis, Made in Hungária, Kontroll, Meseautó, Sátántangó, Isteni műszak vagy a kultikus Aranyélet című magyar sorozat.

Rengetegen gyászolják Breckl Jánost, Till Attila például külön bejegyzésben búcsúzott tőle, miután mindössze pár hónappal ezelőtt még együtt dolgoztak:

„Elment tegnap egy csodálatos ember, Breckl Jani, az egyik legnagyobb filmes ruhás. Nagyjából egy korszak szűnik meg lassan, nagyon fájdalmas érzés. Jani hihetetlen finoman volt jelen munkában, buliban, olyan jó volt vele beszélgetni!!! Thuróczy Szabival egy önerőből készülő filmhez kértük még 2 hónapja a segítségét és persze Jani segített volna ruhával meg amivel csak tud, mint ahogy segített mindenkinek. Janikám, nagy szeretettel ölelünk, jó utat! Csók.”

A 2018-ban Magyar Filmdíjat nyert Breckl János állítólag egy csupaszív, nagyon szórakoztató ember volt, aki mindenkit jobb kedvre derített maga körül – sokaknak fog hiányozni.

Itt lehet megtekinteni Tilla búcsúposztját:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás