promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Nagyon nem neked való ez! – Máris elkezdték ekézni A Nagy Ő sármos főszereplőjét
Borítókép:  A Nagy Ő – Bachelor / TV2
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

El sem indult a párkereső valóságshow, de Tóth Dávidnak többen is nekirontottak.

December 5-én kezdődik a TV2-n A Nagy Ő című valóságshow negyedik évada, amelyben az olimpikon kajakozó Tóth Dávid szívéért folyik majd a harc. Közel két tucat szépséges lány indul csatába minden hétköznap esténként, a Farm VIP után.

Egy héttel a start előtt Dávid egy emlékeztető posztot rakott ki az Instagram-oldalára, de bár ne tette volna. A buzdító, bátorító szavak mellett ugyanis jó néhányan rögtön ekézni is kezdték, pedig még azt sem tudják, hogyan fog alakulni a műsor.

„Nagyon nem neked való ez a műsor... Nem is értem, hogyan tudtak erre rávenni”

– kesergett az egyik hozzászóló hölgy. A neki válaszolók egyike a pénzt említette fő motiválóként, pedig az egykori olimpikon többször is hangsúlyozta, hogy évek óta nincs komoly kapcsolata, de talán a realitynak köszönhetően ez megváltozik.

A Nagy Ő magyarországi története 2003-ban Noszály Sándor teniszezővel kezdődött, aki a műsorban kiválasztott, Melinda nevű kedvesével pár hónapra össze is költözött, de aztán szétváltak útjaik. A show tehát nem garancia arra, hogy a férfi főszereplő valóban megtalálja élete szerelmét.

„Muszáj Sanyi után egy újabb sportoló, aki lejáratja magát”

– idézte fel ezt egy másik kommentelő keresetlen szavakkal Tóth Dávid Insta-oldalán.

„Hatalmas csalódás vagy! Egy olimpikon példakép miért adja el a testét ilyenre?”

– szörnyülködött egy férfi hozzászóló.

„Az előzetes alapján undorító, ahogy a lányokkal viselkedsz! Csak játszol velük, és kihasználod, hogy versenyben szeretnének maradni, megalázod őket!”

– fogalmazott karakán véleményt egy női követő, bár a valóságshow eddigi néhány perces, csókpárbajokkal dúsított előzeteseiből nem sok mindenre lehetett következtetni a műsor egészét illetően.

„Kedves Kommentelők! Lehet bármilyen véleményetek, ez akkor is az ő élete, az ő döntése. Én drukkolok Dávidnak!”

– védte még végre a sportolót egy hozzászóló. A reality indulása körül tehát máris kavarog a botrány, de ahogy mondani szokták, innen szép nyerni.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás