promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Ellenségből elválaszthatatlan barátok - egy cica segítette át a depresszión a menhelyi kutyust
Borítókép:  Profimedia
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Nem csak családot, de egy elképesztő barátot is kapott a menhelyi kutyus.

Egy fiatal nő olyat tett, amit talán kevesen tennének. A legszomorúbb és legsoványabb kutyát fogadta örökbe, esélyt adott egy olyan állatnak, akit talán soha nem választott volna senki. Sőt Samanthát még a menhely dolgozói is leakarták beszélni, mondván a kutya különleges törődést igényel. A gondozók elmondása szerint Lady evési zavarokkal, és bőrbetegséggel is küzd.

Az amerikai nő nem tétlenkedett sokat, azonnal állatorvoshoz vitte az ebet, akit egy terápiás kezeléssel sikerült rendbe hozni, legalábbis látszólag. A négylábú továbbra is kedvtelen volt. Ekkor történt egy kisebb csoda. Az esküdt ellenségeknek kikiáltott állatok barátságot kötöttek. A kutya gazdája észrevette, hogy Lady szereti a macskákat, ezért Samantha örökbefogadott egy cirmost is. És milyen jól tette.

Samantha elmondása szerint

 „Lady első látásra szerelembe esett a cicába, akit Kitty-nek neveztem el”

Együtt esznek, alszanak, játszanak, gyakorlatilag elválaszthatatlanok lettek. Ez tényleg egy csodás barátság kezdete.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás