promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Csoda vagy csalás? Betiltották a szupercipőt!
Borítókép:  Profimedia
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Csalás vagy csoda? Igencsak megoszlanak a vélemények a karbontalpas, futást segítő csodacipőről.

Csalnak azok, akik csúcstechnológiájú cipőt használnak, a kenyaiak kétszeres világbajnoki bronzérmes, korábbi világcsúcstartó maratonfutónője, Tegla Loroupe szerint.

Az új karbantalpas futócipő igencsak megosztja a sportvilágot. A nemzetközi atlétikai szövetség be is tiltotta tavaly ezek használatát, ugyanis ilyen cipőben a világon elsőként futotta le a maratont 2 órán belül, 2019-ben a kenyai Eliud Kipchoge.

A szupercipő lényege, hogy szinte visszapattintja az embert a földről azzal, hogy jobban visszaadja az energiát. Szűcs Csaba a maratonfutás magyar rekordere az InfoRadioban magyarázta el a cipő működését. Mint mondta, a versenycipőknél nagyon fontos szempont volt, hogy könnyű legyen, ezt eddig azonban csak vékony talpakkal tudták elérni, így azonban nem volt tompítása a cipőnek. Az új karbontalmas csoda pedig annak ellenére szuperkönnyű, hogy vastag a talpa.

Ahogy meghajlítja a futó a súlyával a karbont, az visszarúg, egyből megadja a következő lépésnek a dinamikáját

Forrás: Youtube

A szupercipő kilométerenként akár 20-30 másodpercet is javít az időn. A szakemberek ugyanakkor megjegyzik, hogy nem valami szupererőről van szó, a futóstílustól nagyban függ, hogy valóban beválik-e a cipő.

A karbontalpas szupercipők ára 50-100 ezer forint között mozog, és nagyjából 300-400 kilométert bírnak ki, fele annyit, mint egy olcsóbb, hagyományos futócipő.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás