promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Kocsis Dénest megkergette egy kopasz biztonsági őr – Botrányba fulladt a legénybúcsú
Borítókép:  Kocsis Dénes / Profimedia
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Kocsis Dénes legénybúcsún vett részt a barátaival, de hamar véget ért a Westend tetős buli, miután egy izmos, kopasz biztonsági őr kirakta és megkergette őket.

A Budapesti Operettszínház tehetséges színésze, Kocsis Dénes (aki a Barátok köztben is feltűnt már) még áprilisban, egy aprócska polgári szertartás keretein belül vette feleségül várandós szerelmét, akivel már nagyon izgatottak – de nem csupán a baba érkezése miatt, hanem azért is, mert hamarosan új otthonba költöznek, és meglesz a nagy lagzi is, amire már a család is hivatalos.

Kocsis Dénes nemrég egy legénybúcsún járt, ami elég emlékezetesre sikerült, hiszen a színész Insta Storyjai alapján kirakták a társaságát a Westend tetőteraszáról, ráadásul az egyik izmos, kopasz biztonsági őr ezek után meg is kergette őket, és több száz métert kellett futniuk, mire „megmenekültek” – és igaz, hogy utólag már nevettek ezen, de azért elárulták, hogy később is folyton maguk mögé néztek.

Az nem derült ki, hogy pontosan mi történt, és miért kellett kirakni Kocsis Déneséket a helyről, de azt látni lehetett rajtuk, hogy elég jól érzik magukat, szóval benne van a pakliban, hogy lecsúszott már 1-2 sör és túl hangosan mulattak – de szerencsére a pillanatnyi botrány után folytatódhatott a legénybúcsú, és végül láthatóan jól alakult az este.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás