promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Az ALDI gigászi titkokat szivárogtatott ki, az alkalmazottak csak eltakart arccal álltak a kamerák elé
Borítókép:  Profimedia
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Ez nem semmi, elképesztő dolgot művel az ALDI!

A magyarok egyik kedvenc diszkontja, az ALDI nagyon különleges kampányt indított útjára Ausztráliában. Persze a pár hete elindult magyar rappes kampány sem piskóta a vásárlók és rajongók visszajelzései szerint, de ez a mostani ausztrál még talán ennél is zseniálisabb és ötletesebb. 

A Mumbrella híroldal számolt be róla, hogy az ALDI dolgozós-árulkodós kampányba kezdett, amelynek keretében áldokumentumfilmeket tesznek majd közzé, ezekben pedig az áruház dolgozói vallanak majd titkokról a boltok hátsó szobáiból, egymás közti beszélgetésekről, amelyekről eddig még nem hallhattak a vásárlók. 

Az álriportok amúgy a nagy tényfeltáró leleplező filmek egyes eszközeit is bevetik, így például a nyilatkozók arca ki lesz takarva teljesen, hogy tényleg azt hihessük, hogy olyan dolgok derülnek ki, amelyek nem derülhetnének ki. És olyan bennfentesek mondják ezeket, akik nem is nyilatkozhatnának a témában.

Az áldokumentumfilmekben majd vásárlók is megszólalnak, akik beszélnek furcsa és titkos szokásaikról, megfigyeléseikről, hogyan teszik olcsóbbá vásárlásaikat hétről hétre, és persze az üzenet az lesz, hogy az ALDI olcsóbb, és lehet, hogy még olcsóbb, ha ezeket a kis trükköket mi is bevetjük majd.

Íme a kampány teasere:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás