promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Schwarzenegger brutálisan megszívatta Sylvester Stallonet, 30 éve ezen röhög fél Hollywood

Schwarzenegger brutálisan megszívatta Sylvester Stallonet, 30 éve ezen röhög fél Hollywood

Színes

Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

A végeredmény egy botrányosan rossz film lett a kritikusok szerint, bár szerethető.

A MAFAB számolt be egy elképesztően vicces sztoriról, amely szerint az Állj, vagy lő a mamám! című vígjáték szereplőválogatása során a két nagyágyú versengett a nyomozó szerepéért. A kilencvenes évek elején a készítők először az osztrák muszklibajnok ajtaján kopogtattak, hogy vállalja el a főszerepet, Schwarzenegger abba beleegyzetett, hogy elolvassa a forgatókönyvet,

majd azon nyomban dobta is vissza, mivel - állítólag - ő már akkor látta, hogy ez bizony egy botrányosan rossz film lesz, amely bukásra van ítélve.

A készítők ezért szinte azonnal Sylvester Stallonéhoz futottak, aki szintén elolvasta a szövegkönyvet, majd nem tudott dönteni, hát felhívta barátját, Schwarzeneggert, aki jól megtrollkodta, és azt mondta neki, hogy erősen gondolkodik elfogadja-e az ajánlatot. Stallonénak pedig több ösztönzés sem kellett, azonnal felhívta a producereket, hogy neki kell ez a szerep.

A film utóélete ismeretes, hatalmasat hasalt a kasszáknál, a kritikusok is gyűlölték. Bár Magyarországon más volt a dolog lecsapódása, nálunk manapság is rengetegszer megy a tévében, mi azért szeretjük.

Borítókép:  Profimedia

Hasonló tartalmak

Galéria - Van képünk hozzá

Színes

Tech & Tudomány

Helyi Hírek

Időjárás