promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Tóth Gabi megmutatta új stílusát, rögtön leesett a rajongók álla – fotó
Borítókép:  Tóth Gabi / Profimedia
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Tóth Gabi fodrásznál járt, majd nagy örömmel osztotta meg követőivel az új frizuráját, ami egyből elnyerte a közönség tetszését.

Rengeteg dolog történt mostanában Tóth Gabival, hiszen 10 hónapnyi „rejtegetés” után ismét megmutatta cuki babáját, Hannarózát; majd a TV2 bejelentette, hogy ő lesz a Sztárban sztár leszek! című műsor következő évadának egyik zsűritagja; illetve betámadta őt pár kommentelő is, miután kirakott magáról egy csinos szelfit – utóbbi esetről ebben a cikkünkben lehet bővebben olvasni:

Tóth Gabi most elárulta a rajongóinak, hogy hosszú idő után végre el tudott menni fodrászhoz, ráadásul a végeredményt is megmutatta a kíváncsiskodóknak.

A hatás természetesen nem maradt el, ugyanis az énekesnő új frizurája rengeteg dicséretet kapott Instagramon – sőt, egyesek szerint Tóth Gabi most néz ki a legjobban, így nagyon bevált a stílusváltás.

A hírességen rögtön megfigyelhető, hogy rengeteget fogyott az utóbbi időben, és kicsit megnövesztette a haját is, ami remekül áll neki, az emberek pedig szinte a csodájára járnak, hogy milyen jól néz ki.

Itt lehet megtekinteni Tóth Gabi új frizuráját:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás