promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Döbbenetes hízás: A múmia sztárjára, Brendan Fraser-re rá sem lehet ismerni - hova tűnt a 2000-es évek legjobb pasija?
Borítókép:  Profimedia
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

A 2000-es évek elejének nagybetűs szépfiúja alaposan megváltozott az évek alatt.

A múmia, majd A múmia 2. talán a világ két legjobb kalandfilmje, a zsánerében több magyarországi szavazás szerint a legkiválóbb alkotások közé kerültek, olyan nagysikerű alapműveket megelőzve, mint az Indiana Jones tetralógia vagy éppen a Nemzet aranya-filmek.

Talán a siker egyik fontos összetevője volt a jó szereplőválogatás is, hiszen Brendan Fraser és magyar gyökerekkel rendelkező Rachel Weisz között nagyon jól működik a kémia a filmben. Ráadásul a mellékszereplők is mind-mind kiváló figurák.

Brendan Fraser a filmek után egy csapásra a világ legszexibb pasija lett, a 2000-es évek elején szinte megkérdőjelezhetetlen volt, hogy ő Hollywood egyik jóképű ura. A forgatáson résztvevő kollégái pedig általában úgy nyilatkoztak róla, hogy ritkánt találkoztak nála kedvesebb emberrel.

Majd Brendan Fraser hirtelen eltűnt a moziból, alig kapott szerepeket Hollywood-i blockbusterekben, 2021-ben azonban Darren Aronofsky felkérte őt a The Whale című film főszerepére, amely hatalmas lehetőség Fraser-nek a nagy visszatérésre. Erről a filmről ugyanis több kritikus is úgy tartja, hogy főszereplője még az Oscar-díjra is esélyes lehet.

Fraser eltűnésének oka amúgy fizikai és mentális okokra is visszavezethető, a GQ-nak adott nyilatkozatában többek között elmondta, hogy A Múmia 3. részének befejezése után több műtéte volt, többek között csípőprotézist kapott, illetve átesett egy hangszalagműtéten is. Miközben a magánéletében is akadtak problémák, elvesztette édesanyját, majd elvált feleségétől is, akivel több mint 9 éven át voltak együtt, és 3 közös gyermekük is van.

Brendan később azt is elárulta, hogy Philipp Berk, a Hollywood Foreign Press Association elnöke abuzálta őt, Brendan ugyan visszautasította a férfi közeledését, de az eset után nem kapott felkéréseket, később pedig depressziós is lett.

Brenda Fraserről ritkán készülnek fotók, mivel kerüli a nyilvánosságot, a legutóbbi képek is jó pár hónaposok, akkor kapták lencsevégre, amikor kijött egy bankból:

2018-ban készült fotó:

2017-ben készült fotó:

Fotók: Profimedia

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás