promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Michael Jackson szexuális zaklatási ügyeit továbbra is lesöprik az asztalról
Borítókép:  Profimedia
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A kaliforniai bíróság ismét elvetette Wade Robsonnak, a Michael Jacksonról szóló sokkoló dokumentumfilm egyik főszereplőjének szexuális zaklatással kapcsolatos vádjait. Robson azonban továbbra is küzd a döntés ellen.

Halottról jót, vagy semmit, szokták mondani. Az HBO-n bemutatott, 2019-es Leaving Neverland (magyar fordításban körülbelül Elhagyva Sohaországot) című kétrészes Michael Jackson dokumentumfilm azonban nem sok jót mondott a pop ikonról: a film sokkoló részletességgel mutatta be két férfi szemszögéből az állítólagos szexuális zaklatások bizarr kálváriájának történetét, amelynek a középpontjában Michael Jackson állt, és azok a ma már felnőtt férfiak, akik kisgyerekként állítólag áldozatul estek a sztárnak, és annak a világszintű imádatnak és elfogultságnak, amely körülölelte az énekest.

A film során Wade Robson sokkoló őszinteséggel és részletességgel, valamint temérdek sok archív felvétel támogatásával meséli el, hogyan épült fel lélektanilag az a folyamat, amely azt eredményezte, hogy a szülők és sokszor maguk az érintett gyerekek sem merték elhinni, mi történik a színfalak mögött. 

Aki látta a dokumentumfilmet, az vagy legyintett az egészre, vagy soha többet egyetlen Michael Jackson dalt sem volt hajlandó meghallgatni. 

Akik az utóbbi táborba tartoznak (mint a jelen cikk szerzője is), azok csalódottan és értetlenül állnak a fejlemények előtt, a kaliforniai bíróság ugyanis hétfőn újfent az MJJ Productions és az MJJ Ventures mellett döntött, ismételten elutasítva Robson szexuális visszaélésről szóló vádjait, amelyeket a férfi azután nyújtott be ismét, hogy 2020 tájékán Kalifornia megnyitotta az kaput a szexuális visszaélések azon állítólagos áldozatai előtt, akiknek az ügye évekkel ezelőtt történt, vagy esetleg már elévültnek tekinthető.

Az ügy elutasításával a bíró úgy döntött, hogy Robson továbbra sem tudja megfelelően bizonyítani állításait.

Jackson másik vádlója, James Safechuck egyébként hasonló vereséget szenvedett saját perében, még tavaly októberben.


Wade Robson. Forrás: Profimedia

Robson ügyvédje, Vince Finaldi természetesen fellebbezést tervez az ítélet ellen, mondván ezek az elvesztett perek veszélyes precedenst teremtenek, amely a szórakoztatóiparban dolgozó gyermekek ezreit teheti kiszolgáltatottá a hatalmi pozícióban lévő személyek szexuális bántalmazásával szemben.

A Michael Jackson hagyatékát birtokló személyek természetesen teljesen más reakcióval állnak az ügy előtt. Szerintük Wade Robson az elmúlt 8 évben komolytalan követelésekkel állt elő a Michael Jackson hagyatékához kapcsolódó társaságok ellen.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás