promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Chris Hemsworth úgy kigyúrta magát a Thor 4-re, hogy még a dublőre is teljesen kiakadt
Borítókép:  Chris Hemsworth / Manuel Romano / NurPhoto / NurPhoto via AFP
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Chris Hemsworth még sose volt olyan izmos, mint most, a Thor folytatásának forgatásán, és ez nem kis gondot okoz a dublőrének.

2011-ben mutatták be a Thor című Marvel-filmet, amiben Chris Hemsworth alakította a mennydörgés istenét, és egyből a közönség egyik kedvencévé vált. A színész azóta is remek fizikai állapotban van – bár a Bosszúállók: Végjátékban mókás kövérruhával takarták el az izmait –, de most lehet, hogy egy kicsit túllőtt a célon, hiszen olyan hatalmasra gyúrta magát, hogy a dublőre is kénytelen miatta jobban belehúzni.

Bobby Holland Hanton 2013 óta dolgozik Chris Hemsworth dublőreként, de most először fordult elő olyan, hogy rendesen meg kell hajtania magát annak érdekében, hogy úgy nézzen ki, mint a világsztár. Naponta kétszer edz, és kétóránként, összesen hét alkalommal eszik, így már az étkezés öröme is elveszett számára, hiszen kötelezővé vált.

Chris Hemsworth a Men's Health magazinnak mesélte, hogy nem tudja abbahagyni a gyúrást, mivel anélkül pár nap után elkezd mindene fájni, szóval muszáj folyamatosan edzenie. Viszont úgy néz ki, hogy nem a Thor 4-nek köszönhető az utóbbi hónapok látványos fejlődése, hiszen állítólag Chris Hemsworth fogja alakítani a legendás pankrátort, Hulk Hogant a róla készülő életrajzi filmben – szóval ezek alapján még ilyen hatalmas izmokkal sem tart ott, ahol kéne, hiszen Hulk Hogan félelmetesen nagy, és nem véletlenül kapta a Hulk becenevet.

Így fest jelenleg Chris Hemsworth edzés közben:

Itt pedig megnézhetjük Chris Hemsworth szintén kigyúrt dublőrét, Bobby Holland Hantont:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás