promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Szabó Ádám: „A rosszfiús énemet lehet, hogy most fogom elővenni”
Borítókép:  Szabó Ádám / via life.hu
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A Sztárban sztár idei győztese, Szabó Ádám elárulta, hogy a pozitív imidzse mögött létezik-e egy rosszfiús oldala, ráadásul Curtis, illetve Tóth Andi is szóba került.

Vasárnap este Szabó Ádám nyerte meg a TV2 Sztárban sztár című műsorát, exbarátnője, Tóth Andi pedig második lett. Az énekes úgy gondolja, hogy egykori szerelme is megérdemelte volna a győzelmet, éppen ezért volt benne egy kis kettősség az eredményt hallva, hiszen nagyon örült a saját sikerének, de azért sajnálta is Tóth Andit. Szabó Ádám most ezzel kapcsolatban a Blikknek beszélt arról, hogy rejlik-e esetleg egy rosszfiú a jófiús külseje mögött.

„Én szerintem egy őszinte srác vagyok, és ez a rosszfiús énem, hát nem tudom, miben nyilvánulhat meg. Szeretek bulizni, szeretek csajozni, tehát, hogyha rosszfiús, akkor lehetnek ezek, de ugye sokáig voltam kapcsolatban, tehát ezt az énemet, ezt a rosszfiús énemet lehet, hogy most fogom elővenni. Eddig ugye ez nem mutatkozott meg, de én tényleg inkább mindig maradok ez a jó srác az emberek szemében is, meg a magam szemében is, akire mondjuk a szülei is büszkék. Én senki kedvéért nem szeretnék rosszfiú lenni”

– árulta el a Sztárban sztár győztese.

Szóba került Curtis is, aki személyes okokra hivatkozva nem ment el a műsor elődöntőjére, ráadásul senkinem sem szólt erről, ezért a rapper elvileg meg fogja kapni a büntetését. Szabó Ádám nagyon sajnálja a dolgot, de úgy gondolja, hogy ezek olyan problémák, amiket csak Curtis tud magában megoldani, és ő ebben az esetben csupán a baráti támogatásával képes segíteni rajta.

Itt lehet megtekinteni a Szabó Ádámmal készült interjút:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás