promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
A 11 éves Dwayne Johnsonnál nincs keményebb kölyök a világon – fotó
Borítókép:  Dwayne Johnson / Jesse Grant / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A Jumanji-széria sztárja, Dwayne Johnson ismét kirakott magáról egy mókás gyerekkori képet, amiből kiderül, hogy mindig az idén elhunyt édesapja volt a példaképe.

Dwayne Johnson nemrég lépte át a 200 millió követőt Instagramon, ami elképesztő teljesítmény, és ez is tökéletesen mutatja, hogy az utóbbi években ő lett Hollywood királya, ami főleg az egyszerű, szórakoztató filmjeinek, és karizmatikus egyéniségének köszönhető. Hosszú utat tett meg idáig, és sosem fél megmutatni, honnan is kezdte – most például megosztott velünk egy régi fotót, ami elárulja, hogy az egykori pankrátorra leginkább apja, Rocky Johnson volt hatással, akit sajnos januárban elvesztett.

„Egy kis visszatekintő akció 1983-ra, amikor 11 éves voltam – IMÁDTAM felvenni apu pankrátor gatyáját, csizmáját, dzsekijét és bajnoki öveit – miközben arról álmodoztam, hogy egy napon profi pankrátor bajnok leszek.
Egyedül az edzős melltartómat felejtettem el felvenni!!
Gyerünk mikrofonfrizurás cici, elkésel a suliból!”

– poénkodott Dwayne Johnson a cuki gyerekkori képe mellett.

A híresség felnézett édesapjára, miatta lett pankrátor, és gyakorlatilag ennek köszönheti pályafutását, hiszen ha a népszerűsége miatt nem kapja meg annak idején a Skorpiókirály szerepét, akkor ma nem lenne globális szupersztár. Emiatt is egészen megható Dwayne Johnson fotója, mivel már ilyen fiatalos is látni rajta, hogy vannak céljai, de akkor még nem tudta, hogy több évtized kitartó munkája után végül a bolygó egyik legismertebb, legkedveltebb arca lesz.

Itt lehet megtekinteni a fent említett posztot:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás