promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Hogy szebb Palvin Barbi: mosolyogva, vagy komoly arccal? – képek
Borítókép:  Palvin Barbara / Astrid Stawiarz / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Mindkét hangulatát megmutatta a világnak Palvin Barbara, így most eldönthetjük, hogy melyik áll neki jobban.

A divatszakmában kiemelten fontos, hogy a fotózásokon mindenre fel legyenek készülve a modellek annak érdekében, hogy a rengeteg munka végeredménye pontosan azt mutassa, amit a megrendelő kíván. Nem elég egyszerűen szépnek lenni, hiszen azzal annyira már nem igazán lehet kitűnni a tömegből – inkább a kisugárzás az, ami valódi értéket képvisel a manökeneknél egy ilyen iparban.

Büszkék lehetünk, ugyanis Palvin Barbi igazán profi ebben, így nem véletlen, hogy a legnagyobb márkák foglalkoztatják. Most is kirakott két képet, amiknél ugyan trükközött egy kicsit a színekkel, de tökéletesen látszik, hogy milyen könnyedén tud minket az ujja köré csavarni mindössze egyetlen pillantással.

Az egyik fotó fekete-fehér, határozott és komoly, a másik pedig színes, életvidám, mosolygós – szóval az ellentéte. Igazából az lenne a legnehezebb, ha választani kéne közülük, hiszen mindkettő kifejezetten megnyerő, de szerencsére nem kell megerőltetnünk magunkat, ugyanis elég hátradőlnünk, és csodálnunk Palvin Barbara gyönyörűségét:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás