promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Tönkrement Kelly Clarkson házassága?
Borítókép:  Kelly Clarkson / Jean-Baptiste LACROIX / AFP
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Úgy tűnik, hogy a népszerű énekesnő, Kelly Clarkson házassága nem élte túl a karantént, hiszen állítólag már be is adták a papírokat.

A „Because of You”, a „Stronger”, és a „Since U Been Gone” című gigaslágerek előadója, Kelly Clarkson nem elég, hogy folyamatosan zenél, még saját tévéműsorral is rendelkezik, ráadásul a The Voice mentoraként is jelen volt, szóval mondhatjuk, hogy elég elfoglalt. A kétgyermekes sztár alapból kedves, és mosolygós, most viszont elég szomorú hír derült ki róla.

A 24 írja a The Blast értesülései alapján, hogy nagyon úgy néz ki, hogy Kelly Clarkson és Brandon Blackstock házassága hét év után tönkrement, hiszen kiderült, hogy az énekesnő már be is adta a váláshoz szükséges papírokat.

Mivel az utóbbi időben Kelly Clarkson is elzárva élt a külvilágtól a koronavírus-járvány miatt, így valószínűsíthető, hogy nem a hirtelen jött szabadidő miatt válnak, hanem azért, mert az összezártság alatt előjöttek olyan problémák, amiket már nem tudnak kezelni. Ezért dönthettek úgy, hogy a gyerekeknek, és nekik is az a legjobb, ha külön utakon folytatják.

Jelenleg sem Kelly Clarkson, sem Brandon Blackstock nem erősítették meg a hírt, szóval van még remény, de eléggé úgy tűnik, hogy tényleg tönkrement a házasságuk.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás