promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
„Sokan példát vehetnének rólam" – kölcsönből fizette be hátralékát Győzike
Borítókép:  RTL2
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Gáspár Győzőt költségvetési- és adócsalással is vádolják. A Romantic frontembere szerint ő ártatlan, s most kölcsönt vett fel azért, hogy befizesse hátralékát.

A Gáspár családnak több ügy miatt is a bíróságra kell járni. Az egyik ezek közül egy tavalyi autóbaleset, amely során ugyan nem Győzikéék voltak a vétkesek, mégis becsületsértés miatt, ellenük tett feljelentést a vétek autós sofőrje. A másik esetben a Nógrád Megyei Főügyészség költségvetési csalás miatt vádat emelt ellene. Győzikének ráadásul van még egy, az utóbbihoz hasonló ügye: a hatóság 36 millió forintos adócsalással vádolja.

A családtól három évvel ezelőtt a kommandósok foglaltak le 200 millió forintot, aranyakat, autókat és a jakuzzijukat. Ezeket azóta se kapták vissza. Győzike pedig fizeti a tőle követelt milliókat. Még 2017 őszén átutalt a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak 19 millió 362 ezer 316 forintot, most pedig 36 millió forintot fizetett be.

„Nem tartom magam bűnösnek, de a napokban befizettük ezt a pénzt is a bíróság által megjelölt letéti számlára. Az utóbbi hónapokban nem volt fellépésünk, ennyi pénzünk nem volt, ezért kölcsönt kellett felvennem. Megelégeltem, hogy adócsalónak hívnak. Sokan példát vehetnének rólam, mert rajtam kívül szerintem nem sokan fizetik be a követelt milliókat" – fogalmazott Győzike a Blikknek.

A bulvárlap megkereste a Balassagyarmati Járási Ügyészséget, s mint kiderült, 

„Gáspár Győző és társai ellen 35 millió forintnyi kárt okozó költségvetési csalás bűntette miatt vádat emeltek, az ügyészség végrehajtandó szabadságvesztés kiszabását indítványozta".

A showman ügyvédje, dr. Erdei Zoltán elárulta a Blikknek, hogy minden iratot benyújtottak az ügyészségnek, jelenleg pedig a döntésre várnak. Kérvényezték, hogy a pénz befizetése mellett ne kérjenek börtönbüntetést Győzőre.

 

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás