A rizsporos paróka igaz története: féregtanya, ahol még egerek is éltek
Olvass tovább...
Ezzel az orvossal soha nem szeretnél találkozni. A 16. században is nagyon komolyan vették a védekezést, a horrorisztikus maszkot és az ember testét a talpától a feje búbjáig fedő ruhát fejlesztettek ki.
A kora újkorban tevékenykedő pestisdoktorok nem is a tapasztalt orvosok közül kerültek ki, általában a fiatal doktortanulókat küldték, vagy olyan embereket, akiknek kevés egészségügyi képzettségük volt.
A furcsa maszkot viselő illetőknek az elsőleges feladata úgysem a gyógyítás volt.
Olvass tovább...
Ők inkább csak listákat készítettek a halottakról, erejüket a bátorságuk adta, hogy be mertek merészkedni a járvány gócpontjaiba is. A képen is látható kezdetleges vegyvédelmi ruhát a 17. században rendszeresítették közöttük.
Kép: Vintage News Daily
Ebben a században még nem tudták pontosan, hogy terjed a kór, a miazma-elmélet értelmében azt feltételezték, hogy a betegeket körüllengő rossz szag az, ami átadja a járványt, ezért a maszk belsejében illatszereket helyeztek el (főleg fehér ürmöt), illetve ecettel átitatott szivacs is kerülhetett bele, hogy a beszívott levegőt tisztítsák. A bőrruhát pedig faggyúval kenték be, hogy leperegjen róla minden, ami szeretne ott megtapadni.
A felszereléshez tartozott még egy hosszú bot is, ennek több funkciója volt, az orvos vizsgálhatott vele, hozzáérhetett a beteg ruháihoz és testéhez, de jól jött akkor is, ha a reményét vesztett lakosok nekitámadtak az orvosnak.
A ruha amúgy csak csekély védelemmel bírt, mivel rengeteg légzőnyílást is elhelyeztek rajta.
(via How Stuff Works)