promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Vajna Tímea Arnold Schwarzeneggerrel és Sylvester Stallonéval karácsonyozott
Borítókép:  Vajna Tímea. Forrás: lokal.hu
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Vajna Tímea, azt már korábban bejelentette, hogy 2020-at az Amerikai Egyesült Államokban fogja tölteni.

Azt már jó pár napja tudjuk, hogy Vajna Tímea egyedül tölti a Szentestét, sőt a karácsonyfát is neki kellett díszítenie – egyedül.

Most azonban a Blikknek elmondta, hogy Andy Vajna jóbarátja, Arnold Schwarzenegger nem felejtkezett el róla. Ugyanis a Terminátort alakító osztrák származású színész meghívta Vajna Tímeát a karácsonyi partijára, ahol többek között ott volt Sylvester Stallone és Clint Eastwood is.

„Arnolddal folyamatosan tartjuk a kapcsolatot, rendszeresen beszélünk telefonon és e-mailen. Mondhatom, hogy jó baráti viszonyt ápolunk, így kaptam meghívást erre a különleges eseményre. Nem tagadom, nagyon sokat jelent nekem, hogy most is gondolt rám, és mindig számíthatok rá a nehéz pillanatokban is. Kis túlzással egész Hollywood megjelent a partin. Arnold fia, Joseph Baena, legendás kollégái, Clint Eastwood és Sylvester Stallone, valamint ismert rendezők, producerek és színészek is kaptak meghívást az ünnepélyre. A lényeg az volt, hogy a közeli barátok és a kollégák gyűljenek össze az ünnepekre”

– mondta Andy Vajna özvegye.

Bár Vajna Tímea körül legyeskednek a férfiak, ő egyik barátnőjével, a Jóban Rosszban egykori színésznőjével, Novák Henriettel ment el a partira.

A filmmogul özvegye örökölte a Andy Vajna hagyatékának egy részét, és ezzel az összeggel a 49. helyen debütált a Forbes Magyarország ötven leggazdagabb emberének listáján, és ezzel a lap listáinak történetében ő lett az első, aki 40 éves kora előtt kapott helyet a rangos névsorban, Timi vagyonát 37 milliárd forintra becsülték az újság szerkesztői.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás