promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Hat éve zárták be a móka birodalmát, a Budapesti Vidámparkot
Borítókép:  Profimedia
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Pontosan hat év telt el az ódivatú Vidámpark bezárása óta. 2013-ban az emberek egyik csoportja az értetlenkedők táborát erősítette, míg mások örömmel konstatálták, hogy végre bővül az állatkert. Történt mindez 2013. szeptember 30-án, egy borongós őszi napon.

Már az elején javítani kell magunkat, mivel teljesen mégsem tűnt el, hiszen egyes ikonikus elemei műemléki védettség alatt állnak, és beolvadtak az állatkertbe. 

Az 1922-től folyamatosan működő, recsegő-ropogó hullámvasút, a tündérmeséket idéző körhinta vagy a két világháború között épült mesecsónak ma is elérhető a felhőtlen mókát kedvelők számára, méghozzá egyéb játékokkal és állatsimogatókkal kibővítve a Holnemvolt Várban.

Az egykori Vidámpark többi részén pedig az Állatkert kezdett nagy munkába, itt épül Európa egyik legnagyobb és legjobb szabadidős kikapcsolódását kínáló biodómja, a Pannon Park, amely egy szubtrópusi klímájú, állatokkal és növényekkel benépesített közösségi tér lesz, elképesztő látványvilággal, cirka 17 ezer négyzetméteren.

Ha elkészül, a burok alatt megelevenedik majd a Kárpát-medence ősi élővilága is.

A Vidámpark sztorija amúgy is a folyamatos átalakulásról szól már a 19. századtól, közvetlen elődje a Vurstli, az 1896-ban kapuit megnyitó Ős-Budavára és az Angolpark volt. A Vurstli és az Ős-Budavára területén hamar teret hódítottak a ledér és rossz erkölcsű szórakozóhelyek, a kocsmák, sörözők és mulattatók, amelyek így kevésbé voltak alkalmasak arra, hogy a családi programok színhelyeivé váljanak. Aztán jött a változás, és az Angolpark kifejezés azért lett végül a hivatalos megnevezése a vidámparknak, hogy ezzel is kifejezzék, itt egy merőben új, igényes és korszerű szórakoztató központról van szó. A Vurstli színvonal kavalkádjával ellentétben az Angolparkban nagyon figyeltek arra, hogy fenntartsák a hely nívóját.

Kép: Vasárnapi Újság (1896, 23. szám)

Az 1950-es években kezdődött a most hat éve bezárt park kialakítása, amely immár mindenki számára megfizethető kikapcsolódási lehetőséget kínált, az új korszakhoz igazítva egy rakat játék ideológia töltést is kapott, ezt a jelenséget kiválóan figurázták ki például A Tanú című film hullámvasutas jelenetében.

Az osztályharcos szellem az évek alatt végül puhult és lazult, bár a szlogenek szintjén végig markánsan jelen volt a vidámpark életében.

Fotó: Németh Tamás / Fortepan

A park csúcsidőszakát 1950 és 1980 között élte, majd a rendszerváltás után a megváltozott szórakozási szokások miatt is a népszerűsége folyamatosan esni kezdett, a nagyobb fejlesztések is rendre elmaradtak, az új játékok pedig komoly kritikát kaptak. Nagyobb léptékű átalakítás nem történt, így az apró tódozás-fótozás mellett az állapota csak pusztult. A mellette elterülő állatkert látogatottsága viszont folyamatosan nőtt, napirendre került a bővítés, de ez csak a Vidámpark kárára történhetett meg. 

Végül 2013. szeptember 30-án a Vidámparkot örökre bezárták, egyes játékait viszont beépítették az Állatkert új szárnyába.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás