Elkésett az emberiség: akkor került a védett állatok listájára, amikor már kihalt

Az állat, amely valójában nem volt se tigris, se farkas, csupán farkasokhoz hasonló életmódot folytatott, és tigriscsíkos mintázatot viselt a bundáján. Kihalásáig a bolygó legnagyobb erszényes ragadozójaként tartották számon.

Egyik nevét onnan kapta, hogy születésük után a kis tigrisek anyjuk erszényében fejlődtek, nőttek meg nagyobbra, ahogy az a kenguruknál is szokás. Felnőtt korukra 20-30 kg-t nyomtak, és 60 cm magasra is megnőttek. Állítólag két méteres magasságra is fel tudtak ugrani.

Az utolsó példányt Benjaminnak hívták, és a hobarti állatkertben élt. 1936. szeptember 7-i halálával a teljes faj búcsút intett a Földnek. Sokáig nem ismerték fel, hogy mennyire veszélyeztetett fajról van szó. Elég sokatmondó adat, hogy a védett állatok listájára is csak 1936-ban vették fel.

A faj kihalásához nagy mértékben hozzájárult az ember betelepülése is Tasmániába, az utolsó helyre a Földön, ahol még a XX. században is felbukkantak példányok. Egyrészt betelepítették az erszényes farkasok területére a dingókat, amelyek konkurrenciát jelentettek az őslakos állatok számára, másrészt külön vadászok járták a vidéket, hogy tizedeljék meg a létszámukat, mivel azt feltételezték, hogy ők hurcolják el a telepesek birkáit. A vadászok minden egyes elejtett példány után fejpénzt kaptak.

Egy bökkenő volt csak: az állat egyedei fogságban nem szaporodtak.

Időről-időre ugyan akad olyan felvétel, amelyen homályosan kivehető az állat, és sokan feltételezik, hogy nem halt még ki teljesen, a hivatalos álláspont szerint azonban az utolsó példány 1936-ban elpusztult.

Manapság klónozással szeretnék őket visszahozni az élők sorába, a projekt 1999-ben kezdődött Sydney-ben.