Itt egy állatfaj, amelyet sokáig csak a legendákból ismertünk

Az okapi egy igazi megtévesztő művész. Első blikkre azt gondolnád, hogy a zebra egyik rokona, ám az igazság az, hogy rokoni szálak inkább a zsiráfhoz fűzik. Amúgy kezdetben „erdei zebráknak” hívták őket a kutatók.

Hogy miért pont a zsiráf? A válasz a szarvak egyediségében rejlik, hiszen bőrrel borítottak, és finoman visszahajolnak, hosszuk pedig elérheti a 15 centimétert is. Ez talán nem annyira szembetűnő, mint a zebrára hajazó csíkozás, mégis kézzelfogható bizonyítéka a hosszúnyakúakkal való rokonságnak.

Az okapik nem túlzottan kedvelik a változatosságot, rejtőzködő életmódot folytatnak, a territóriumukon belül újra és újra a kitaposott útvonalakat választják, társaságkedvelő állatoknak sem mondhatjuk őket, életüket magányosan élik, tartós kapcsolatot nem alakítanak ki egymás között. Ez alól csak a párzási időszak jelent kivételt, illetve egy közös étkezés egy másik fajtárssal. Ezért sem meglepő, hogy a Kongói-medencén kívül élő emberiség először csak 1919-ben találkozhatott az okapival, méghozzá Belgiumban, az antwerpeni állatkertben. A találkozás később szomorú fordulatot vett, a Buta névre keresztelt „kislány” érkezése után 50 nappal elpusztult. Hosszú idő után, csupán 1941 áprilisában született okapi fogságban.

Az okapi amúgy kezdetben a kriptidek közé tartozott. A kriptid rejtőzködő állat, olyan, amely létezéséről a legendák szólnak. Ilyen például a Loch Ness-i szörny, illetve a hegyiember, a jeti is. Az effajta élőlények tanulmányozásával a kriptozoológusok foglalkoznak, bár az ő munkájukat sokan az áltudományok közé sorolják. De persze vannak sikertörténetek is, ilyen a kacsacsőrű emlős és az okapi is.

A világon a becslések szerint körülbelül 10 ezer okapi él, számuk viszont folyamatosan csökken. A populáció csökkenését leginkább az erdőirtás okozza, de nagy károkat okoz a vadászatuk is.