promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Tíz éves szegedi lány fejben szoroz össze húszjegyű számokat
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Szin Jázmin egy tíz éves szegedi lány. Ő az első magyar, aki részt vett a mentális matematika junior-Európa-bajnokságon, az egyik számban kiemelkedő eredményt ért el.

Az országban csak Szegeden tanítják a mentális matematika módszerét. Ennek lényege, hogy művelői fejben számolnak. Na ne a szorzótáblára tessék gondolni, hanem mondjuk húszjegyű számokkal végzett műveletekre. Rendeznek különböző versenyeket is. Múlt héten például a németországi Rekenben rendeztek junior-Európa-bajnokságot. Ezen most először szerepelt magyar versenyző, a szegedi Szin Jázmin, aki volt, hogy 19 évesek között versenyzett.

„Kilenc ország hatvan fiatalja mérte össze ott a tudását Volt, hogy húszjegyű számot kellett húszjegyűvel fejben összeszorozni, míg a második feladatsorban 15 perc alatt ötven olyan feladványt kellett megoldani, ahol a megadott számokat különböző matematikai műveletekkel végeredményként százra kellett kihozni. A fő tesztben pedig két órán keresztül végeztek köbgyökvonást, valutaváltást, bázis- és évszámításokat – vázolta a verseny mibenlétét a délmagyarnak Soós Boglárka felkészítő tanár, a Kis Zseni Mentális Aritmetika Iskola magyarországi koordinátora. 

A mentális jelző nem véletlen, nem használható még papír és ceruza sem, kizárólag a végeredményt lehet leírni. A szegedi lány a fő tesztjén ötödik lett, s, akik megelőzték, mind régebb óta foglalkoznak a módszerrel.

Érdekesség, hogy Szin Jázmin három hónapja foglalkozik mentális matematikával, és úgy ment el a versenyre, hogy tanára döntése következtében csak azokkal foglalkozott előtte, amelyet tökéletesen be tudott gyakorolni.

Soós Boglárka hozzátette, Jázmin 3 éve tanulja a mentális matematikát, melynek az abakusz az alapja. „Kezdetben ezt használják számoláshoz, később már csak elképzelik. A két agyfélteke egyszerre dolgozik: a bal számol, a jobb látja a golyók állását. A különböző számításokra pedig formulákat alkalmaznak" - mondta.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás