promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
A Dunából bejelentette: belezuhant a hídról Budapest közepén
Borítókép:  Budapest szívében, a Duna-hidakon minden megtörténhet (AFP/Francesco Meroni)
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

A Dunából kért segítséget egy férfi az éjszaka közepén Budapesten, miután belezuhant. Elmondása alapján annyira nézte a folyót, amennyire nem kellet volna és megszédült. A Fővám térnél mentették ki. 

Azt nem tudjuk, hogyan lehet annyira bámulni a Dunát, hogy egyszercsak elszédüljön az ember és beleessen, mindenesetre egy 29 éves fiatalembernek sikerült szombat éjjel Budapest közepén. Persze vannak azért önveszélyes módszerek, a Szabadság híd szerkezete sok embert csábít arra, főleg éjjel, hogy ne csak a járdán sétálgasson, azt viszont 

nem tudhatjuk, mi történt ebben az esetben előzményként. Csak a folytatást. 

A Rendőrség honlapjának közleménye szerint a budapesti vízirendőrök egy 29 éves férfit mentettek ki a vízből Ferencvárosban, a Fővám térnél. 2 óra 20 perckor zuhant a folyóba a hídról, a bejelentő pedig önmaga volt: állítólag a vizet nézte, amikor megszédült.

Lezuhant, nem tudott kiúszni a partra, segítségre volt szüksége. 

A Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság járőrei perceken belül a helyszínre értek, és kimentették, majd a mentősöknek adták át.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás