1835-ben Charles Darwin, a világhírű természettudós még feljegyezte a varacskosfejű leguán (Conolophus subcristatus) előfordulását a Galapagos-szigetek Santiago nevű szigetén, majd a betelepített nagyobb testű állatok, például a vaddisznók elszaporodásával a sárkánylegendák főszereplőjévé avanzsáló leguánok eltűntek innen, gyakorlatilag emberi segítséggel kiírtotta őket a többi állat. A disznók mellett a macskák, kutyák, patkányok elterjedésének köszönhették kipusztulásukat, azok ugyanis nemcsak a tojásaikra vadásztak, de a kicsinyekre, sőt olykor a felnőtt egyedekre is rátámadtak.
A Galápagos Nemzeti Park kezdeményezésének hála közel 200 év után újra megjelentek a pikkelyes hüllők. A projektben a park együtt dolgozik az új-zélandi Massey Egyetem munkatársaival. A közeli Észak-Semour sziget mintegy 1400 példányt szállítottak az egyik galápagosi szigetre, Santiagóra, és január 3-4. között szabadon engedték őket.
A nemzeti park közleménye szerint a Puerto Nuevo és Bucanero nevű partszakaszokon engedték el a leguánokat, itt az ökoszisztéma rendkívül hasonló a korábbi élőhelyükhöz. A vaddisznóktól már nem kell félniük, a 2000-es évek eleje óta – szintén az emberi beavatkozásnak hála – disznómentes övezet a sziget. Észak-Semouron egyre fogyatkozott az utóbbi években a kaktusz, mely alapvető táplálékként szolgál a leguánok számára, így a sziget kevesebb egyedet tudott eltartani, ezért is tűnt bölcs lépésnek elszállítani a populáció egy részét.
Danny Rueda, a park ökoszisztémájának megőrzéséért felelős vezető kifejtette a CNN-nek, hogy a leguánok betelepítése azért is fontos, mert növényevő állatok, s ennek révén „szállíthatják” a különböző növényi magokat a sziget egyik végéből a másikba, így alakítva, megőrizve az ottani élővilágot.
A nemzeti park munkatársainak mostantól az egyik fő feladata az lesz, hogy szemmel tartsák a leguánok viselkedését: raknak-e fészket, megtalálják-e a természetes táplálékukat, s meg tudják-e védeni magukat a rágcsálóktól.
(Gaba)