promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Amerikában olyat írtak Szoboszlairól, hogy alig hisszük el

Amerikában olyat írtak Szoboszlairól, hogy alig hisszük el

Borítókép:  Profimedia/illusztráció
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc

Szoboszlai Dominikról, a Liverpool FC és a magyar válogatott sztárjáról hiánypótló munka jelent meg Amerikában.

Nagy küzdelmek hónapja.

Az elmúlt napokban a fél ország azzal volt elfoglalva, hogy a Nemzetek Ligájában a magyar válogatott milyen eredményt ért el. Természetesen a többség megszakértette, hogy mi volt a hiba, mit kellett volna jobban vagy jól csinálni, és rengeteg pozitív és negatív hangvételű komment is érkezett a közösségi médiában a magyar játékosok, így többek között Szoboszlai Dominik, illetve Marco Rossi fényképei alá is.

Ám a küzdelmek csak októberben folytatódnak, a magyar válogatott pedig október 11-én Hollandia válogatottját fogadja majd Budapesten, a Puskás Arénában. Annak a meccsnek hatalmas tétje lehet a második hely szempontjából, hiszen ha a csoportban elcsípjük a második helyet, akkor továbbjutunk a legjobb 8 közé az A-divízióban, és az egyeneses kieséses ágon utána már bármi megtörténhet.

Ám addig is folytatódnak a nemzeti bajnokságok, így többek között az angol bajnokság, a Premiere League is.

Amerika egyik leghíresebb lapja, a New York Times sportlapja pedig egy gigászi hosszúságú portrécikket közölt Szoboszlai Dominikról, a cikk címe már önmagában is nagyon impozáns, hiszen az áll az oldal tetején óriási betűkkel:

Dominik Szoboszlai, made in Hungary

Szoboszlai az inspiráció.

A cikkben számtalan olyan érdekesség is megtudható a magyar játékosról, az eddigi karrierjéről, amelyről eddig a nagyközönség keveset hallhatott, ha pedig hallott is, ilyen összefüggően még nem merülhetett el a részletekben. A cikk egy impozáns karrier bemutatása a kezdetektől egészen a (jelenlegi) csúcsig, a Liverpool FC-ig. A cikk írója, James Pearce amúgy egy Liverpool FC-mindentudó, hiszen Liverpoolban dolgozott 14 évig a Liverpool Echonál.

A szerző ellátogatott többek között Magyarországra is, így részletesen olvashatunk Szoboszlai Dominik édesapja által alapított Főnix Gold FC-ről is, ahol minden elkezdődött a magyar játékos számára. A cikkben sorolják a Főnix Gold innovatív módszereit is, többek között azt is, hogy hétköznapi tárgyakat használnak fel innovatív módon az edzések közben a gyakorlatokon a versenyképesség fokozása érdekében.

A cikkben beszélnek Szoboszlai korábbi tanáraival is, kiderül az is a rengeteg érdekesség közepette, hogy Szoboszlai jó tanuló volt, de mindig is a futball érdekelte. A korábbi tanárai is megszólalnak a cikkben, így azt is megtudhatjuk, hogy már gyerekkorában is született vezér volt a pályán.

A székesfehérvári Vörösmarty Mihály Általános Iskolába járt, Szoboszlai pedig manapság is visszatér ide az osztálytalálkozókra, a suliban pedig nagyon sokat beszélnek róla, igazi inspiráció a diákok számára.

Az amerikai oldalon megjelent cikk IDE kattintva olvasható el, a Mandineren megjelent nagyobb összefoglaló  a cikkről pedig IDE kattintva olvasható el.

Korábban Szoboszlai Zsolt a Sport1-en is beszélt részletesen erről az időszakról: