promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
A spanyol csodagyerek édesapja berohant a pályára a döntő után, önfeledt pillanatait vette a kamera is az Európa-bajnokság utolsó nagy ünneplésén

A spanyol csodagyerek édesapja berohant a pályára a döntő után, önfeledt pillanatait vette a kamera is az Európa-bajnokság utolsó nagy ünneplésén

Borítókép:  Profimedia/ IMAGO
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Promotions

Véget ért a 2024-es Európa-bajnokság, a döntő után meglepő dolgok történtek a pályán.

Július 14-én véget ért az Európa-bajnokság Németországban, az előzetes várakozások pedig nagy részt bejöttek, az is, hogy korábban Szoboszlaiéket is esélyesnek tartották a továbbjutásra és tényleg pengeélen táncolt a magyar válogatott, hogy bekerül-e a legjobb 16 csapat közé a tornán. 

Az erősebbre taksált csapatok jól teljesítettek, és olyan válogatottak jutottak a döntőbe is, amelyeket korábban esélyesnek tartottak a cím megnyerésére. Végül a kevésbé szép focit játszó angolok jutottak be a döntőbe a spanyolokkal, akik viszont elképesztően jól meneteltek az elmúlt hat meccsen is.

Utólag pedig már kimondható, hogy úgy nyerték meg az Európa-bajnokságot, hogy mind a négy mérkőzésüket megnyerték. A legnehezebben a házigazda németeket gyűrték le, ott a 120. percben született a döntő gól. A döntőbe jutásért a franciákat győzték le többek között az akkor még csak 16 éves Lamine Yamal góljával, így pedig ők jutottak be a jóval erősebb ágon, hogy aztán a döntőben a tavalyi döntős angolokat is legyőzzék.

Azt a válogatottat, amelyet korábban szintén az egyik esélyesnek gondolták a csúcsjátékosok után a tornya megnyerésére.

Spanyolország 2:1-re győzedelmeskedett, és a Queen slágere alatt a spanyol válogatotthoz csatlakozott VI. Fülöp király is, illetve a lánya Zsófia. Maga a király is felemelte a kupát és nem mindennapi képek készültek a közös ünneplésről (IDE kattintva megtekinthetők a képek).

Ám nem ez volt az egyetlen felemelő pillanat a meccsen, hanem az is megható volt, hogy a (döntőre már) 17 éves Yamal, a spanyol csodagyerek édesapja is berohant a pályára és együtt ünnepelt a fiával. Korábban amúgy sokat cikkeztek arról is az újságok, hogy a marokkói származású édesapa, Mounir Nasraoui is csak 35 éves, tehát fiatalabb nagyon sok játékosnál is, akik részt vettek az Európa-bajnokságon.

Íme az édesapa ünneplése a meccs után: