promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Kellemetlen dolgot mondtak Szoboszlairól, vissza kellett vonni később, mivel minden megváltozott
Borítókép:  Action Plus Sports/Alamy Live News/Profimedia
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Meglepte még azt is, aki nem számított rá.

Most minden az Európa-bajnokságról szól, hiszen ma kezdődnek a csoportmeccsek, a házigazda Németország mérkőzésével. Majd a következő nap Magyarország csap össze Svájccal a csoport egyik legizgalmasabbnak ígérkező mérkőzésén. Ám eközben a klubcsapatok háza táján sem áll meg az élet, ez a szezonvégi nagy összegzések időszaka, többek között a This is Anfield nevű oldalis ezt teszi Liverpoolban, most pedig éppen Szoboszlai Dominik volt a fókuszban.

De mit is mondtak róla?

A nagyon jó kezdés után úgy tűnt, hogy valami megváltozott. A szezon felemás volt, és az első felvonás tartogatta az igazán szép periódusokat. Ám ennek ellenére a kezdése emlékezetes marad, és így a jövőben sokat várnak majd tőle. A lap rengeteg érdekesség mellett azt is leírja, hogy a Liverpoolnál Jörg Schmadtke sportigazgatót is, aki úgy gondolta korábban, hogy Szoboszlai

"túl drága".

Ám később elismerte, hogy tévedett, és hogy Szoboszlai már a kezdetektől, miután csatlakozott a klubhoz, fontos játékosa lett az együttesnek már az első naptól. Jobb teljesítményt nyújtott, mint azt a sportigazgató gondolta volna. A lap pedig arról is ír, hogy Jürgen Klopp után Arne Slot alatt is sok esély vár majd rá a Liverpoolnál.

Mint arról már korábban írtunk a Jürgen Klopp után érkező új edző stílusáról. A Feyenoordnál Slot stílusa az volt, hogy nyomást helyeztek az ellenfélre az ellenfél védekező harmadában, és itt próbáltak labdákat szerezni, hogy azzal azonnal támadásba lendüljenek. Ebben pedig Slot akár sokat számíthat majd Szoboszlaira is, akinek játékintelligenciája és technikája kapóra jöhet Arne Slotnak. A szakértők le is írják, hogy támadó középpályásként Szoboszlaival komoly tervei lehetnek az új liverpooli edzőnek.

Részletek ebben a cikkben:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás