promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Ő Marco Rossi elbűvölő szépségű lánya, Gaia
Borítókép:  Profimedia/illusztráció
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Marco Rossi lánya nagyon sok képen feltűnik a közösségi oldalain.

Az elmúlt hetekben már minden ezerrel a foci körül forog Magyarországon is, miközben a magyar válogatott szépen csendben elfoglalta a németországi bázisát is, ahol szurkolók százai várták Szoboszlaiékat, akik közben meg is kezdték a felkészülést az első meccsükre Svájc ellen. A továbbjutás szempontjából ez lesz az egyik legfontosabb mérkőzés, hiszen nagyon sok portál szerint a második hely ezen két csapat között dőlhet el majd a csoport hajrájában.

Az egyik csapat pedig nagy lépést tehet a továbbjutásért, ha behúzza a mérkőzést. Svájci lapok is nagyon sokat foglalkoztak a mérkőzéssel, elemeztek, körüljártak, sőt, a svájci Blick-ben még egy hosszú interjú is megjelent a magyar legendával, a válogatott egykori csodakapusával, Király Gáborral, akinek a végén azért a svájci újságírók feltették a kérdést, hogy mi a tippje.

Király Gábor pedig azt mondta, hogy mindkét csapatnak 50-50 százalék esélye van nyerni.

Természetesen mindenki fogadkozott a meccs előtt, voltak itt ígéretek is. Most nagyon úgy tűnik amúgy a hazai közállapotokból, hogy nagyon sokan remélik, hogy a csoportból továbbjutunk majd. Marco Rossi pedig erre tett egy olyan bevállalós ígéretet, hogy ha továbbjutunk az A-csoportból, akkor bizony körbetekeri a magyar tengert, a Balatont majd.

Marco Rossi nagyon sok képet oszt meg a családjáról a közösségi oldalain, gyönyörű feleségéről, sportoló fiáról, és gyönyörű lányáról is találunk képeket az Instagram-on, amelyen valószínűleg egyre több kép lesz majd az Eb, az Európa-bajnokság miatt is.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás