promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Szoboszlai gólja után elképesztő mondat hangzott el a tévében élő adásban, de emlékszel-e rá még?
Borítókép:  Profimedia/illusztráció
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Tényleg gálameccs lett a Montenegró elleni Eb-selejtező, rengeteg kis érdekes dologgal, Hajdú B. István pedig elképesztően tündökölt ismét.

Már az egész ország készült a novemberi két Eb-selejtezőre október óta, hiszen a litvánok elleni döntetlen azt jelentette, hogy bizony november közepén dől el az, hogy kijutunk-e a kontinensviadalra, majd a bolgárok elleni utolsó utáni pillanatban lőtt gól azt jelentette, hogy kijutottunk az Eb-re, már csak az maradt a kérdés november 19-én, hogy csoportelsők leszünk-e vagy sem, illetve az is érdekes kérdés volt, hogy Montenegró számára hogy alakul a mérkőzés, illetve a szerbek bolgárok elleni meccse hogyan alakul.

A magyar-montenegrói mérkőzés végül izgalmas játékot hozott, ismét fordított a magyar válogatott, majd még a lefújás előtt rá is tettünk egyet, így 3:1 arányban győzedelmeskedett a magyar válogatott. Szoboszlai Dominik pedig pár perc alatt duplázott. Magyarország a G-csoport élén végzett ezzel, veretlenül, így pedig már 12 meccsesre bővült a veretlenségi sorozat, és már biztos, hogy 2023-ban veretlenül zárjuk az évet.

A csapat csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik pedig a meccs után még a szurkolókhoz is kiment, hogy megköszönje egész Magyarországnak a szurkolást, sőt, a végén még ő kezdte el Az éjjel soha nem érhet véget című számot is, majd rákezdett az egész stadion.

Azt már megszokhattuk, hogy Hajdú B. István szenzációs nyelvi leleményei, hirtelen nyelvjátékai nagyon színesíteni tudják a kommentálást, Hajdú B. István mindig tud olyat, amelytől örökre belénk ég egy-egy gól, egy-egy jelenet vagy akár egy-egy mérkőzés.

Szoboszlai második góljánál például ezt hallhattuk a  tévében, sokan lehet, hogy lemaradtak róla, mivel valószínűleg otthon ünnepeltek. Hajdú B. István a gólnál úgy kommentálta, utalva arra is, hogy Szoboszlai két góljával fordítottunk, illetve hogy majd felrobbant a stadion a hangoktól és az örömtől:

"Fordít Magyarország, fordít Szoboszlai,

Ordít Magyarország, ordít Szoboszlai."

Szenzációs aranyköpés volt ismét.

Ám történtek még humoros kis lelemények. Hajdú B. István a gól után az egyik jelenetnél, amikor Horváth Krisztofer után Német András ért labdához, már a sorsolásra utalt:

"Horvát és Németh, mintha a sorsoláson lennénk"
Majd a meccs végén Dibusz Dénesnek volt egy elképesztő sorozata, amikor három óriási védést mutatott be egymás után az utolsó percekben, amikor elképesztő tűzijáték volt a magyar kapunál, Hajdú B. István ismét tündökölt, utalva arra, hogy igazából minden magyar játékos ott van védekezni, mégis csak Dibusznak sikerül csodálatos védéseket bemutatni:
"Van ott 10 fehérmezes, segíthetne, de ha nem, akkor nem"
A magyar válogatott ismét zseniális teljesítményt nyújott tehát, Hajdú B. István pedig szenzációsan kommentálta a mérkőzést, és megintcsak maradtak emlékezetes kommentek emlékezetes pillanatokban, amelyeket még nagyon sokszor fogunk majd meghallgatni közösen a tévében, ismétlésekből.

A sajtótájékoztatón  pedig nagyon érdekes dolgok hangoztak el a magyar csapatról is:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás