promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
A korábbi Real-sztár Ronaldo és Messi ikonikus tehetségét összemérve kemény kijelentést tett
Borítókép:  Profimedia
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Virtuálisan magára gyújtotta a házat Marcelo, amikor elárulta, hogy Ronaldo vagy Messi volt-e a veszélyesebb ellenfélként.

Körülbelül tizenöt éve már elkezdett körvonalazódni, hogy a futball-világ történelmének legnagyobb rivalizálódása alakulhat ki az akkor még nagyon fiatalnak számító Cristiano Ronaldo és Lionel Messi között. A portugál 2009-es, Real Madrid-hoz szerződésével pedig konkrét formát öltött a duó csatározása. Az argentin zseni és az FC Barcelona rengeteg borsot tört a spanyolok orra alá, akik nehezen tűrték a katalánok csínytevéseit. Így hát remek igazolás volt számukra Ronaldo. A többi már történelem, hiszen a Real és a Barca évente két, három, sőt gyakran négy alkalommal is megmérkőzött egymással ilyen-olyan sorozatokban. 

Az előző évtized javarészt arról a kérdésről szólt, hogy ki a jobb kettejük közül? A "Királyiak" és a "Gránátvörös-kékek" csatározása szinte háttérbe szorult, lévén a két szupersztár a valaha volt legjobb játékos címéért küzdött. Hol az egyik, hol a másik nyerte meg az Aranylabdát, vitte spanyol bajnoki címig vagy éppen Bajnokok Ligája-elsőségig a saját együttesét. Aztán egyszer csak vége tért a nagy rivalizálás: 2018-ban "CR7" eligazolt a Juventus-hoz, majd később a Manchester Unitedhoz, míg manapság Szaúd-Arábiában játszik. Messi 2021-ig tartott ki a Barcelonában, majd ingyen engedték el őt költségcsökkentés címén. 

A két veterán a mai napig is össze-összefut a pályán, de már sokkal ritkábban. Legutóbb egy PSG - szaúdi ligaválogatott díszmeccsen játszottak egymás ellen, és feltűnően tisztelték egymást. Sőt nem is olyan régen már egy közös reklámban is feltűntek a Louis Vuitton luxusmárka jóvoltából, igaz, nem közösen és nem egyszerre dolgoztak a kampányukon. Korábban hatalmas volt a rivalizálásuk, és mindketten a világ legjobbjai akartak lenni. A valaha volt legjobb. Érdekes, de most egy igencsak beavatott személy árulta el személyes kedvencét.

A Real Madrid és a brazil válogatott volt védője, Marcelo nyilatkozott a The Athletic-nek, melyből a Mirror szemelvényezett. A dél-amerikai focista állítólag Ronaldo egyik legjobb barátja, sőt, annyira bensőséges kapcsolat alakult ki közöttük Madridban, hogy már testvéreknek számítanak. Ennek ellenére:

„Messi hihetetlen, a legkeményebb ellenfél, akivel valaha szembe találkoztam. Mindannyian ismerjük a tehetségét még most is, 35 évesen, és azelőtt is ugyanaz volt. Az El Clasico mindig is az egyik legjobb meccs volt, amit nézni és játszani lehetett. Elég szerencsém volt, hogy a Clasicok egyik legjobb korszakában szerepelhettem. De nem csak Messi, hanem más játékosok is hihetetlenek voltak."

- zengett a beismerés. Ami már csak azért is meghökkentő, mert Marcelo a brazil és a portugál egymás elleni találkozóin azért párszor összefutott már a jó Cristianoval is. 

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás