promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Drámai bejelentés várható, a magyar olimpiai bajnok Hosszú Katinka élete teljesen megváltozhat
Borítókép:  Profimedia
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A Mandiner megerősítette a korábbi értesülést, a magyar úszás olimpiai csillaga, Hosszú Katinka gólyahírrel készül.

Már február végén is arról számolhattunk be, hogy egy kotnyeles bennfentes nyelve megeredt, és anyai örömök elé néz a 21. század eddigi legeredményesebb magyar sportolója. Hosszú Katinka a Mandiner állítása szerint nem is most tudhatta meg, hogy terhes, ugyanis állítólag már a negyedik hónapban jár. Ez azt jelenti, hogy augusztus környékén szülné meg kisbabáját, alig egy esztendővel a párizsi olimpiai játékok előtt.

Mindennek a velejárója, hogy a rövid "határidő" miatt véget érnek Hosszú olimpiai álmai, ugyanis egészen idáig arról lehetett hallani, hogy szeretne ott lenni pályafutása hatodik nyári seregszemléjén is. Azonban az erre fennmaradó ideje egy kisbaba mellett teljesen ellehetetleníti mind a felkészülését, mind a kvalifikációját is a 2024-es olimpiára. Így pedig már aligha bővítheti olimpiai éremgyűjteményét, amely már három aranyat és egy ezüstöt foglal magába. A temérdek világ-, és Európa-bajnoki medáliáról nem is beszélve.

A Mandiner szerint Hosszú már nem titkolhatja sokáig az örömhírt Magyarországgal és a bulvármédiával szemben, így a lap mindenképp egy jövő heti bejelentéssel számol. Állításuk szerint akár már fényképeken is láthatjuk majd az Iron Lady-t és gyönyörűen gömbölyödő pocakját. A találgatás szerint egyébként Katinka, és második férje, Gelencsér Máté már azt is tudhatják, hogy kisfiúval vagy kislánnyal gyarapodik-e a családjuk. 

A 32 esztendős Hosszú Katinka első férje a botrányairól és híres barátnőiről elhíresült Shane Tusup, aki egykor az úszónő mentális és fizikai felkészüléséért is felelt. 

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás