promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Már a Barcelonára és a Real Madridra is félnek fogadni az emberek
Borítókép:  Profimedia
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A két spanyol gigász nincs túl jó formában sem a La ligában, sem a Bajnokok Ligájában.

A sportfogadók mind a két spanyol csapatot szeretik betenni a mixeik közé, főleg amikor látják, hogy könnyű mérkőzés vár rájuk. Mivel mostanában rossz formában vannak, és alacsony rájuk a szorzó, így az FC Barcelona és a Real Madrid a többségnél inkább kimarad a listából, legalábbis egy jó ideig biztosan.

A legnagyobb meglepetést talán a Real Madrid okozta múlt hét kedden a Bajnokok Ligájában, akik otthon a Sheriff Tiraspol csapatától kaptak ki 2-1-re. Vasárnap aztán az Espanyol vendégeként kaptak ki a spanyol bajnokságban.

„Nem játszottunk jól, megérdemeltük a vereséget. Túl későn reagáltunk. Aggódunk, mert egymás után két vereség nem megszokott a csapattól. Ezt úgy tudjuk orvosolni, hogy megpróbáljuk javítani az Espanyol ellen elkövetett hibákat is”

- idézte Carlo Ancelotti vezetőedzőt az NSO, aki szerint a csapata szervezetlennek tűnt, és most játszott a leggyengébben idén.

Az FC Barcelona is kikapott a hétvégén 2-0-ra, de nekik az Atlético Madrid ellen kellett pályára lépniük idegenben. A jó forma itt sincs meg, mivel 3 győzelem, 3 döntetlen, és egy vereség eddig a mérlegük.

A katalánok a Bajnokok Ligájában vannak teljesen mélyponton, ahol a Bayern München és a Benfica is 3 góllal keserítette meg az életüket, ráadásul egyik csapat ellen se tudtak gólt szerezni. A portugál csapatot egy piros lap is segítette, de a tényeken nem változtat, hogy a Barcelona jelenleg 0 ponttal kieső helyen tanyázik.

Persze a Barcelona és a Real Madrid sok pénzt hozhat a sportfogadóknak, ha mernek éppen ellenük fogadni.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás