promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Pintér Attila: Nem varázsló, edző vagyok
Borítókép:  Czeglédi Zsolt, MTI/MTVA
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A Mezőkövesd új vezetőedzőjének, Pintér Attilának nincs sok ideje a csapatépítésre, s ezt tudja is a szakember. Mint a korábbi magyar szövetségi kapitány elmondta: gyorsan meg kell oldani úgy, hogy mindenki egyet akarjon és egy közös cél lebegjen a játékosok szeme előtt.

A hónap elején – ahogy azt írtuk is – gyors edzőcsere történt Mezőkövesden: Kuttor Attila ment, Pintér Attila jött. Kinevezés után a korábbi magyar szövetségi kapitány elárulta, hogí Mezőkövesd sokkal többet jelent számára, mint egy klub, ugyanis az itt dolgozók és a városban élők korábban is bebizonyították, hogy nagyon szeretik a labdarúgást, de arról is beszélt, hogy megpróbál majd meglepetést okozni az ellenfeleknek.

Pintér újabb interjút adott klubja honlapjának. Ebben elárulta, hogy jelenlegi elsődleges cél a csapattal egyértelmű: a biztos bennmaradás. Emelett pedig az, hogy mindenki, aki pályára lép, éhes legyen a sikerre és mindent megtegyen a klubért, illetve a csapat többi tagjáért.

„Úgy látom, hogy nagyon sok irányba húz az öltöző. Ezt gyorsan meg kell oldani úgy, hogy mindenki egyet akarjon és egy közös cél lebegjen a játékosok szeme előtt”

– tette hozzá Pintér, egyúttal rámutatva problémákra.

Arra a kérdésre, hogy mivel motiválja játékosait a vezetőedző elmonda, hogy az már önmagában is probléma, ha egy embert motiválni kell, de kiemelte:

„megpróbáljuk velük megértetni a mi elvárásainkat, a klub elvárásait, illetve a játékostársak elvárását és hogy próbáljanak meg ezzel azonosulni. Azoknak, akik esetleg nem tudnak azonosulni ezzel, ki kell mondani: nincs helyük közöttünk”.

A szakember próbálja a rövid időt kihasználni arra, hogy minél inkább átadja szakmai elképzeléseit a játékosainak, de azt azért elmondta: „nem varázsló, hanem edző”. És arra is rámutatott, hogy mivel nem állnak túl jó a csatárok terén, meg kell találniuk azt a rendszert, amibel minél több helyzetet tudjanak kidolgozni.

A Mezőkövesd honlapja az interjú mellett arról is beszámolt, hogy a válogatott szünet alatt sikerült leigazolni Barczi Dávidot, illetve Manuel Marticot. Előbbire a támadásnál, utóbbira a védekezésnél lehet számítani.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás