promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Utánajártunk, hogy mi történhetett a Vidi játékosa és a Honvéd ultrái között
Borítókép:  facebook.com/honvedfc
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

A Budapest Honvéd–MOL Fehérvár FC mérkőzése nemcsak a négy gólról marad emlékezetes, hanem a Vidi játékosának, Ivan Petrjaknak és a Honvéd szurkolóinak nézeteltéréséről is. Próbáltunk utánajárni annak, hogy mi történt a találkozó lefújását követően a felek között.

Az OTP Bank Liga 2020/2021-es kiírásának 7. fordulójában a Budapest Honvéd–MOL Fehérvár FC mérkőzése nemcsak a négy gólról marad emlékezetes, hanem a Vidi játékosának, Ivan Petrjaknak és a Honvéd szurkolóinak nézeteltéréséről is.

A találkozón a hazai csapat szerzett vezetést az első félidő hosszabbításában, majd a második félidő közepén a fehérvári együttes két gyors góllal megfordította az állást. Előbb Nego talált be Petrjak gólpasszából, majd az ukrán lőtt csodaszép gólt. (A végeredmény 2-2 lett.) 

Bár a felvételen nem látszik, de Petrjak gólját követően a Honvéd tábor előtt, hevesen gesztikulálva ünnepelte találatát. A hazai szurkolók azonban ezt nem vették jó néven, s ennek hangot is adtak, nem sokkal később pedig, amikor a támadó szögletet végzett el a Kispest-tábor előtt, a drukkerek sörös poharakat dobáltak irányába.

A mérkőzés végén – információnk szerint – Petrjak megkérte Batik Bencét, hogy segítsen neki fordítani, ugyanis szeretné tisztázni a gólját követő mozdulatokat a Honvéd-szurkolókkal. Állítólag arról beszélt az ukrán játékos, hogy mozdulataival nem a hazai szurkolóknak „üzent”. (Az eszmecseréről az alább látható, szerkesztőségünkhöz eljuttatott kép tanúskodik – a fotót nem a szerzőtől kaptuk.)

Az eset kapcsán megkerestük mindkét klubot. A MOL Fehérvár FC-től az alábbi választ kaptuk:

„Köszönjük szépen a megkeresést és egyúttal a megértést, de nem kívánunk élni a válaszadás- és az »ügy« bármilyen formában történő közlésének lehetőségével”.

A Budapest Honvéd sem kommentálta a történteket. A klub sajtófőnöke, Rác Benedek azt mondta,

hogy nem kívánnak az ügyben nyilatkozni, a történteket lezártnak tekintik. 

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás