promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Jürgen Klopp a történelmi vereség után megírta üzenetét
Borítókép:  PETER POWELL / POOL / AFP
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A Liverpool vezetőedzője, Jürgen Klopp az Aston Villa elleni, 7-2-es vereség után hosszú szöveges üzenetet küldött játékosainak.

Amióta az angol első osztály Premier League név alatt fut (1992), azóta nem szaladt bele akkora vereségbe a Liverpool, mint az megesett vele szeptember 4-én este az Aston Villa ellen. A Pool ugyanis 7-2-re kapott ki a 2020/2021-es szezonjának 4. fordulójában. A csapat vezetőedzője, Jürgen Klopp a találkozót követően arról beszélt, hogy minden hibát, amit egy futballmeccsen el lehet követni, azt a csapat elkövette.

A német szakember a BBC Sport-nak adott interjújában azt is elárulta, hogy a Villa elleni találkozót követően hosszú, szöveges üzenetet küldött a játékosainak, amiben több mindenre kitért, például arra, hogy a kapott pofon hasznos is lehet a csapat számára.

„Felkeltem másnap reggel, s tudtam, beszélnem kell a fiúkkal. De mivel nem voltak itt (a játékosok jelentős része hazája válgatottjánál volt – a szerk.), ezért küldtem nekik egy hosszú szöveges üzenetet, amiben nagyjából leírtam a gondolataimat a történtekkel kapcsolatban. Ezután jobban éreztem magam, mert kiírtam magamból a dolgokat, és attól a pillanattól kezdve tovább tudtunk lépni” 

– mesélte a Pool edzője.

Majd ekképp folytatta a német szakember:

„Elveszteni egy meccset, ugyan már! Elveszteni egy meccset, mindig az ellenkezője annak, amit akarsz. 7-2-re veszteni, természetesen rosszabb, de ez néha sokkal hasznosabb lehet. Van esélyünk arra, hogy szombaton, ebédidőben az Everton ellen megmutassuk, s ettől igazán érdekes ez, mert olyan csapat ellen játszunk, amely szárnyal, mi pedig koppantunk egyet”.

Érdekesség, hogy amióta, 2015-ben Jürgen Klopp átvette a Liverpool irányítását, a csapat nem kapott ki az Evertontól, a mérleg: hét győzelem, négy döntetlen.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás